PG

2021.04.29. 07:00

Harminc új kerékpárral gazdagodott a félegyházi iskola

Az iskola alapítványának köszönhetően harminc új kerékpárral gazdagodott az idén 150 éves félegyházi Petőfi Gépészeti Szakközépiskola, mai nevén Kiskunfélegyházi Szent Benedek PG Két Tanítási Nyelvű Technikum és Kollégium. Rokolya Csaba igazgatótól megtudtuk, a bicikliket több céllal vásárolták.

Vajda Piroska

Mint az igazgató elmondta, a kerékpárokat elsősorban azért vásárolták, hogy a kollégista diákok délutáni elfoglaltságaikhoz használhassák, kényelmesebben tudjanak közlekedni a városban. Azért döntöttek harminc kerékpár megvásárlása mellett, hogy akár egy egész osztály, vagy a tanári kar is használhassa azokat túrázás, kirándulás alkalmával. De a testnevelési órák keretében is jó hasznát veszik majd a bicikliknek.

Rokolya Csaba arról is beszámolt, hogy több mint 150 millió forint értékű fejlesztés valósul meg intézményükben. Még idén teljeskörűen megújul az iskola tanműhelyében található vegyesforgácsoló-műhely. A projekt keretében 14 esztergagépet, négy marógépet és egy függőleges síkköszörűgépet vásárolnak. A támogatásból egy multiszenzoros CNC-koordináta-mérőgépet is beszereznek.

Ugyanakkor a pályázatnak köszönhetően két informatikatermet is korszerűsítettek, melyekbe több mint harminc új számítógép került.

A hét nyelvi tanteremben pedig 166 új táblagép segíti majd a diákok tanulását. Mindezekkel párhuzamosan négy tanteremben a bútorokat is kicserélték – részletezte a fejlesztéseket Rokolya Csaba, a Kiskunfélegyházi Szent Benedek PG Két Tanítási Nyelvű Technikum és Kollégium igazgatója.

Azt is elmondta, hogy az online oktatást kihasználva számos olyan munkát el tudtak végezni az iskolában, amelyre egyébként a tanév során nincs lehetőség. Festettek, mázoltak, nagytakarítást végeztek, a parkba pedig több száz virágot ültettek.

Borítóképünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik