Először találtak csinos nünükéket a Kiskunsági Nemzeti Park területén

Ha kirándulni megyünk és elég figyelmesek vagyunk, könnyen felismerhetjük a röpképtelen, lassú mozgású nünükét.

Tavaszi kirándulásaink közben szemünk elé kerülhet egy igen érdekes, könnyen felismerhető és röpképtelen, lassú mozgása miatt jól megfigyelhető bogár, a nünüke. Hazánkban 14 fajuk él, leggyakrabban a közönséges és a kék nünükével találkozhatunk. A dusnoki Lenes-erdőben viszont egy ritkább fajt találtunk, a díszes vagy más néven csinos nünükét. Ez azért jelentős, mert a Kiskunságban nekünk eddig még nem volt saját adatunk az előfordulásáról – derül ki a Kiskunsági Nemzeti Park sajtóközleményéből.

A nünükefajok meglehetősen hasonlítanak egymásra. Ezeknek az élőlényeknek rövidek a szárnyfedői, emiatt képtelenek a repülésre. A méretes potrohukat lomhán húzzák maguk után. Különösen a nőstények, akiknek a potroha petéktől is duzzadhat. Védtelen testüket méreganyaggal óvják, ezért nem ajánlott őket megfogni. Ha veszélyben érzik magukat, kantaridin tartalmú csípős, sárga folyadékot préselnek ki végtagjaik ízületeinél. Ez bőrre jutva égő érzést és kisebb hólyagokat okoz, nyálkahártyára kerülve pedig erősen irritál. Ezért is hívják hólyaghúzóknak a rovarcsaládot, amibe tartoznak.

A kantaridin már az ókorban is használták gyógyszerként, sőt afrodiziákumként is, mivel kiderült, hogy kis mennyiségben vizelethajtó hatású, ám az adagolásánál óvatosnak kell lennünk, mert

nagyobb mennyiségben halálos mérgezést okozhat.

Azonban 100 százalékos biztonságot még ez sem nyújt a nünükéknek, mert megfigyelések szerint több állatfajra nem hat, így szívesen lakmározik egy kövér példányt a túzok, a sün, a légykapók, a békák vagy a háziállatok közül a tyúk és a pulyka. Sőt, bizonyos bogárfajok (pl. egyes bíborbogarak) kifejezetten azért „zaklatják” a nünükéket, hogy a kiválasztott méreganyagot a saját szervezetükbe juttassák – írta a nemzeti park honlapján.

A nünükéket a rovarok „kis tehenének” is szokták hívni, mivel nevük az „ünüke” szóból ered, ami a fiatal szarvastehenek ünő megnevezésével rokon. A kicsinyítőképzős alak jelentése tehát: kis tehén. Úgy gondolják lehetséges, hogy esetlen mozgása, nagy mérete és hatalmas étvágya miatt kaphatta ezt a nevet. Ez az élőlény kifejlett példányai növényekkel táplálkoznak, kedvelik a zsenge füvet, a boglárkaféléket, a pitypangot és az ibolyát is.

Szaporodása különleges, de eléggé kockázatos is. Fejlődésük úgynevezett túlátalakulás (hipermetamorfózis), ami azt jelenti, hogy különböző lárvaalakok váltják egymást, míg imágóvá, vagy más néven kifejlett bogárrá alakul.

A nőstények homokba, laza talajba rakják a petéket, majd néhány hét múlva a kikelő lárvák felmásznak egy virágra és várnak valamilyen magányosan élő méhfajra.

Ha ez megérkezik, észrevétlenül rákapaszkodik a lárva, hogy a méh gyanútlanul bevigye őt a fészkébe a saját petéi mellé. Ha nem jön időben a megfelelő méh, várakozás közben másnak a gyomrában végezheti a nünüke, vagy rossz rovarra kapaszkodik, esetleg útközben leesik, a lárva elpusztul.

Ha sikerül bejutnia egy olyan fészekbe, ahová a méh a petéi mellé virágport és mézet is bekészített, a lárva először felfalja a petéket, ezután átalakul egy másik lárvaalakká, és megeszi a mézet és a virágport is. Ekkor elhagyja a bölcsőt, újra átalakul, elveszti a lábait és nem táplálkozik többet, nyugalmi állapotban, úgynevezett álbáb formájában vészeli át a telet. Tavasszal egy újabb lárvaalakot ölt, ami bebábozódik, és végül a földből előbújik a kifejlett imágó.

A kifejlett bogár ezután csak pár hétig él, közben növényekkel táplálkozik és gondoskodik az utódgenerációról, de ezt több ezer lárvából csak néhány éli meg.