olvasói panasz

2021.03.07. 07:00

Közterületen csak engedéllyel lehet fát kivágni Kecskeméten

Kecskeméti olvasónk azzal kereste meg szerkesztőségünket, hogy szomszédja favágókat fogadott, és a tudta nélkül alaposan visszavágatta-csonkoltatta az olvasónk háza előtti fák ágait. Utánakérdeztünk, és az úr jól gondolta, hogy ez tilos.

Hraskó István

A zöldfelület gondozása komoly szakértelmet igényel

Fotó: Hraskó István

Idős kecskeméti olvasónk felháborodottan számolt be arról, hogy a házuk előtt álló szép fák ágait nagy megrökönyödésére durván csonkolták. Mint gyorsan kiderült, a fákra többször panaszkodó szemben lévő szomszédja fogadta fel a munkásokat, vele viszont egyáltalán nem egyeztetett. Olvasónk kérte, járjunk utána, szabályos volt-e így ez az eljárás, mert neki erős a gyanúja, hogy nem.

Mint utánanéztünk, a zöldfelületek védelméről szóló önkormányzati rendelet kimondja: aki fás szárú növényt jogellenesen megcsonkít, azzal szemben a jegyző közigazgatási bírságot szabhat ki (a szakszerű metszés nem számít jogszabályba ütköző csonkításnak). Tilos egyébként az utak melletti zöldsávon, zöldfelületeteken járművel közlekedni, várakozni, járművet javítani vagy tisztítani is, ha ehhez az ingatlan tulajdonosa nem járul hozzá (tehát nem lenne szabad más háza előtt a füvön leparkolni autóval, ha a tulaj nem egyezik bele). Aki ez ellen vét, szintén számíthat közigazgatási, vagy ha arra jár és intézkedik egy a közterület-felügyelő, helyszíni bírságra.

Az önkormányzat hatósági irodája egyértelművé tette a fakivágás kérdését is, ugyanis érdeklődésünkre arról tájékoztattak: a vonatkozó kormányrendelet szerint közterületen lévő fás szárú növény kivágását csak az adott település jegyzője engedélyezheti.

A kérelemben meg kell jelölni a kivágás indokát, a növény törzsátmérőjét, a kivitelezés részleteit és a tervezett pótlást is.

– Aki engedély nélkül vágja ki, vagy csonkítja meg a fákat, szabálysértést követ el, illetve a közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló helyi rendeletet sérti meg. A szabálysértési hatóság az illetékes rendőrkapitányság, közösségi együttélést sértő magatartás esetében pedig a jegyző – közölte a hatósági iroda.

A kivágandó fa elhelyezkedésétől függően a polgármesteri hivatal három szakosztályának együttműködését követően hozza meg a jegyző a döntését. A jogi osztály feladatai közé tartozik a fa kivágásának engedélyezése, ha önkormányzati tulajdonú helyen, de nem közterületen áll. Ekkor tulajdonosi hozzájárulás keretében, a főkertésszel egyeztetve születik döntés az ügyben.

Ha valaki külterületen, az úttól számítva tíz méteren belül szeretne fát kivágni (vagy ültetni), ahhoz a közút kezelőjének hozzájárulása szükséges. Belterületen ez a távolság két méter. Ilyenkor a városüzemeltetési osztály dönt a kérdésben, szintén a főkertész megkeresésével. Az igazgatási osztály azokban az esetekben hoz határozatot a fakivágásról, amikor a fa az említetteknél távolabb helyezkedik el az úttól. Ez utóbbi esetben is a főkertész szakvéleménye megkerülhetetlen.

A fakivágásokkal kapcsolatos kérelem benyújtására ügyfélfogadási időben, az ügyfélszolgálaton személyesen (jelenleg szünetel), illetve postai úton, vagy elektronikusan ügyfélkapun, vagy a www.ekecskemet.hu weboldalon kitöltött űrlapon keresztül van lehetőség.

Amennyiben gazdálkodó szervezet vagy jogi képviselővel rendelkező ügyfél a kérelmező, akkor elektronikus ügyintézésre köteles, ami a www.ekecskemet.hu weboldalon keresztül tehető meg. Az eljárás illetékmentes.

A közterületen lévő fás szárú növény kivágását követő 1 éven belül a használó köteles gondoskodni a növény helyben történő szakszerű pótlásáról.

A telepítendő cserje esetében 3 éven belül kell biztosítani a legalább azonos területi borítást. A pótlás céljából történő telepítést meg kell ismételni, ha a telepítést követő vegetációs időszak kezdetén a fás szárú növény nem ered meg. A szakszerű pótlás teljesítését a jegyző ellenőrzi.

Visszavágás esetében közvetlenül a Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft.-t kell megkeresni (Kecskemét, Béke fasor 71/a., 76/500-606/3-as mellék), amely a közterületen található fás szárú növények ápolására, fanyesési munkák elvégzésére vonatkozó feladatokat intézi. Lehetőség van saját költségre vállalkozó bevonására fakivágás és nyesés esetén is, ehhez azonban előzetesen kérelmet kell benyújtani az önkormányzat felé.

A zöldfelület gondozása komoly szakértelmet igényel
Fotó: Hraskó István

A kapubejáró létesítési szabályai

Olvasónk azt is szóvá tette, hogy Kecskemét-szerte egyre több ház előtt végig leburkolják a portát, ami szerinte azért is baj, mert nagyobb esők során megnehezíti a csapadék elvezetését. Felvetette, ez így mennyire szabályos-e, és ennek is utánakérdeztünk. Kapubejáró építéséhez az útkezelő hozzájárulását kell kérni, amelyet önkormányzati kezelésű utak esetében a polgármesteri hivatal városüzemeltetési osztályához kell benyújtani. Országos szintű főutak esetén a Magyar Közút Zrt. az illetékes. Ha a hozzájárulás kérését az építtető elmulasztja, az önkormányzat felszólíthatja, a közlekedési hatóság pedig szankcionálhatja. A helyi építési szabályzat szerint az út és a telek­határ/járda közötti sávban telkenként egy burkolt bejáró lehet csak, legfeljebb 6 méter szélességben. Ettől eltérni csak településrendezési szerződésben foglaltak alapján lehet. Tehát kifejezetten tilos az egész telek előtti zöldsávot leaszfaltozni, térkövezni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában