Az alpolgármesternek a szeretet is segített legyőzni a koronavírust

– Mikor és milyen tünetekkel került a járványkórházba?

– Végig ragaszkodtam és komolyan vettem a szabályok betartását, a vitaminokat pótoltam, de a vírus pofonja úgy talált el, hogy az első tünetek, gyengeség, fáradtság, amelyek február 7-én jelentkeztek, nagyon rövid idő alatt ágynak döntöttek. Az erő fogyott, a láz nem csökkent 40 Celsius-fok alá, majd már a levegőm annyira kevés lett, hogy a kapkodó levegővétel sem volt elég. Orvosszakmai segítséget kérve kaptam az egyértelmű választ, azonnal kell a kórházi kezelés.

– Milyen kezelésre volt szüksége?

– Az oxigénpótlás mindjárt a kórházi felvételem után elkezdődött és egészen a huszadik napig volt rá szükség, és a Favipiravir tablettás gyógyszeres kezeléssel kezdődött a vírus visszaszorítása, mint valamennyi esetben. Viszont ezt az orvosokkal történt egyeztetés után, már az első laboreredmények ismeretében vénás kezelésre kellett váltani. A fellépő és erősödő tüdőgyulladást további vénás antibiotikumokkal kezelték. Összesen 24 napot kellett a járványkórházban töltenem. Már itthon vagyok és lényegesen jobb állapotban, de még nagyon gyengén, lassan halad a lábadozás, tüdőgondozás vár rám, bizakodom a javuló eredményekben. A tavaszi szünet után nagyon szeretnék újra tanítani, kántori szolgálatomat folytatni, de talán ez lesz a legküzdelmesebb feladat számomra, hiszen egy rövidebb beszélgetéshez is kevés ma még a levegőm, nemhogy három vasárnapi szentmisén vezetni a közösségi énekeket.

– Hogy élte meg a benti körülményeket? A közösségi oldalán egy korábbi" target="_blank" rel="noopener noreferrer"> bejegyzésében katasztrófafilm-forgatáshoz hasonlította az ottani jeleneteket, azzal a különbséggel, hogy ott, akkor nem lehetett kilépni a történetből.

– Bizonyos szempontból nagyon szürreális volt az egész, akik nem jártak még bent, fogalmuk nem lehet arról, hogy mi zajlik. Olyan kórteremben feküdtem, ahol valamennyiünknek pluszoxigén­re, szinte állandó monitoros megfigyelésre volt szükségünk. A vizsgálatok többségét mobil eszközzel, a betegek ágyánál végezték, de voltak olyan vizsgálatok, ami egy másik épületszárnyban volt, ott drámai a helyzet. Az ágyak mellett folyamatos a jelenlét, nagyon magas fokú készültségben vannak az orvosok és az ápolók, sokszor másodpercek alatt kell életfontosságú döntéseket meghozni. Valóban, mintha az akciófilmekben vizionált katasztrófajelenetek közé csöppent volna az ember, annyi különbséggel, hogy az itt lévők nem kapcsolhatnak át egy másik csatornára a távirányítóval.

– Az úgynevezett Covid-szkeptikusok, illetve a vírus­tagadók az egyre romló járványügyi adatok ellenére továbbra is kétségbe vonják ezt a drámai helyzetet. Hovatovább, vannak, akik egyenesen azt állítják, hogy üresen állnak ezek a járványkórházak.

– Az elmúlt egy hónap után, alázattal kérem őket, hogy jobban vigyázzanak egymásra. Ha minden egyéni és közösségi óvintézkedés maradéktalanul be lenne tartva, az életekért küzdő egészségügyi dolgozók terhe a betegek számával arányosan csökkenne, a kényszerűen meghozott korlátozó intézkedések pedig mihamarabb megszűnhetnének, és élhetnénk a normális életünket. Ebben közös a célunk, jó lenne, ha az előrehaladás is közös lenne.

– Az ápolóknak és az orvosoknak mit üzenne?

– Hála. A legrövidebb, de egyben a legkifejezőbb és legtartalmasabb szó is arra, amit az elmúlt, hosszúnak tűnő hetek után írni tudok az egészségügyi dolgozóknak. Jó, lehet, bármennyire is nagy pofont kaptam a koronavírustól, de én csak a katasztrófa előszobájáig jutottam, úgy tudunk leginkább köszönetet mondani nekik, ha a magunk és az ő érdekükben betartjuk a szükséges óvintézkedéseket, hogy kevesebb legyen a munkájuk.

– A gyógyulásában fontos szerepet játszott a hite is, több érdekes egybeesésről is írt a bejegyzéseiben.

– Megindító érzés volt számomra az a végtelen szeretet és aggódás, ami megnyilvánult felém, a családtagok, itthoni ismerősök mellett Lengyelországból és a boroszlói konzulátusról, majd Rómából is jött az üzenet, hogy a gyógyu­lásomért miséznek, és amikor a számomra legfontosabbak azzal ajándékoztak meg, hogy felgyógyulva eljuthatok majd Pio atya sírjához, nagy erőt adott. Nem feledem azt a szinte napra pontosan öt évvel ezelőtti utamat sem, amikor Ferenc pápával találkozhattam a Vatikánban, majd Szent II. János Pál sírjához is imakérésekkel ereszkedtünk térdre. Ferenc pápa 2016. március 12-én tízezrek jelenlétében imádkozott egy kiskunhalasi pedagógus kolléganőm gyógyulásáért, akinek a fényképét a Szent Péter téren adtam át a szentatya kezébe. Most a kolléganőm imádkozott értem. Egy másik nagyon kedves ismerős család „babaváró projektjét” vihettük akkor Rómába a néhai pápa sírjához kérésként, a megszületett kisfiú azóta óvodás lett, és Messenger-en kaptam a szüleitől egy jobbulást kívánó integetős fotót róla, ami felülmúlhatatlan erőt adó volt. Hazatérésem után pedig érkezett az örömhír: Ferenc pápa várhatóan még az idén Magyarországra látogat. Ezek mind olyan jelek voltak, hogy igyekeznem kell a felépüléssel, hogy szeptemberben, már jó erőben ott lehessek a vele való újbóli találkozáson.