Solt / Kecskemét

2021.01.10. 17:40

Párizsban mélyítheti tovább a tudását Garamvölgyi István

A kémiai diák­olimpián bronzérmes lett a közelmúltban Garam­völgyi István, aki tavaly érettségizett a kecskeméti Katona gimnáziumban. Jövő szeptembertől Párizsban, a Sorbonne-on folytatja felsőfokú tanulmányait. Addig is a francia fővárosban készül egyetemi éveire.

Sebestyén Hajnalka

Garamvölgyi István mindig szívesen ül le tanulni

Forrás: Petőfi Népe

– Sikeresen szerepeltél a kémiai diákolimpián. Bemutatnád, milyen követelményeknek kellett megfelelni? – kérdeztük Garamvölgyi Istvánt, aki Magyarországon való tartózkodása alatt Solton lakik, édesanyjánál.

– A legtöbb természettudományi tantárgyból, így kémiából is minden évben, nyáron rendezik meg a diákolimpiát. Mindig máshol, ezúttal Törökországban, Isztambul lett volna a házigazda. A járvány miatt ez módosult. A közelmúltban, nyáron Budapesten írtuk meg a feladatsort, melyet utána a nemzetközi zsűrinek kiküldtek. A laborfeladatok most elmaradtak. A diákolimpián körülbelül hatvan ország indult, hazánk a 2019/2020-as tanévben négy tanulót delegált, köztük engem. A mintegy 250 versenyzőből sikerült bronzérmet szereznem.

– Hetedik osztályban azonnal megszeretted a kémiát?

– Általános iskolai tanulmányaimat Kalocsán végeztem, majd sikeresen felvételt nyertem Kecskeméten a Katona József Gimnázium hatosztályos képzésére. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy mind a kémiát, mind a fizikát ugyanaz a tanárnő, Sáróné Jéga-Szabó Irén tanította, így egységben láthattam a kettő tantárgyat. Nagyon hamar megszerettem mind a kettőt, köszönhetően a tanárnőnek is. Ha lehet azt mondani, a fizikát még a kémiánál is jobban szeretem. Főként elméleti síkon mélyítettem el a tudásom mindkettőből.

– Sok versenyen bizonyítottál az évek alatt?

– Igen, hazai és nemzetközi szinten is többször megmérettem magam. Sok szép eredményt elértem, de ez a kémiai diákolimpiai helyezés az, melyre talán a legbüszkébb vagyok. A kémia és a fizika mellett még a matematika az a tantárgy, melyből szintén versenyeztem.

– Érettségi után vagy, hol tanulsz jelenleg?

– Egy év szünetet tartok, sikerült ugyanis felvételt nyernem a párizsi Sorbonne egyetemre, ahol jövő szeptemberben kezdek. Ez az évem most a felkészülés jegyében telik. A nyár végén kiköltöztem Párizsba, ahol ismerkedem a várossal és mélyítem franciatudásom. A gimnáziumban iskolai szinten angolt és németet tanultam, franciát csak a magam kedvtelésére, a 11. évfolyamtól különórán kezdtem el. A középfokút sikerült letennem, de az egyetemhez ennél több is kell. Ezért is jó most ez az év Párizsban.

Garamvölgyi István mindig szívesen ül le tanulni
Fotó: Petőfi Népe

– A Sorbonne-on mit tanulsz majd?

– Az alapképzés bidiszcipli­náris, azaz két tudományos területet viszek majd egyszerre, így a kémiáról és a fizikáról sem kell lemondanom. Ötvözik a két szakot. A negyedik évtől, a mesterképzésen pedig majd eldönthetem, hogy melyiket folytatom.

– Mi szeretnél lenni?

– Elméleti fizikus, Párizsban.

– A járvány alatt is kint vagy Párizsban?

– November elején hazajöttem, amint azonban javul a helyzet, utazom vissza. Jelenleg édesanyámmal Solton élek, de már várom, hogy ismét Párizsban legyek.

Tanári szemmel

Sáróné Jéga-Szabó Irén, a Kato­na gimnázium tanára nagyon büszke Istvánra. Az évek alatt a közös versenyfelkészüléseknek köszönhetően szoros kapcsolat alakult ki közöttük. Mai napig tartják a kapcsolatot.

– Eddigi pályafutásom egyik legtehetségesebb diákja Isti – hangsúlyozta a tanárnő. – Hiszem, hogy nagyon mély kapcsolat nélkül nem működik ilyen jól a közös munka. Hiába a kiváló felkészültségű tanár, a nyitott és motivált diák, nem lesz eredményes a közös munka. A mai napig sok esetben – például informatikai megoldások, nagyon speciális kémiai problémák kapcsán – segítségemre is van, hiszen bizonyos kérdésekben ő már sokkal tájékozottabb, mint én, tehát fordult a kocka, én tanulok tőle. Ezt soha nem restelltem! Matematikából, fizikából és kémiából már most birtokolja az egyetemi tananyag nagy részét, és mindezt önképzéssel érte el. Nyitott személyiség, hatalmas lexikális tudással rendelkezik, kiváló képességekkel, hatalmas szorgalommal bír. Nagyon fejlett a lényeglátása, problémakezelése, analogikus gondolkodása. Mindent szeret rendszerben látni, ahogyan azt én is fontosnak tartom. Nagyon jók a matematikai kompetenciái, melyek elengedhetetlenek mindkét tantárgyhoz.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában