Kilencvenévesen sem pihen a tassi géplakatos mester

Puskás Antal 1931. március idusán látta meg a napvilágot. Burokban, farral és két metszőfoggal született. Az intő előjelek később be is igazolódtak, mivel életének első szakasza rendkívül küzdelmesnek bizonyult.

– Népes családba születtem, öten voltunk testvérek. Édesapámtól megörököltem munkabírását, erős akaratát, vakmerőségét, ez utóbbi két tulajdonság, ahogy neki is, nem igazán vált előnyömre. Az általános iskola után inasnak álltam, kitanultam a géplakatos szakmát.

Mesterem a szigoráról és rendkívüli pontosságáról ismert Ottó István volt.

Negyvenhárman kezdtünk a keze alatt, de csak hármunknak sikerült szakmunkás-bizonyítványt szerezni. Az élet hamar szembesített a valósággal, a Rákosi-korszak fonákságaival. Fiatal szakmunkásként, mivel csak én tudtam traktort vezetni, kiküldtek a Szombati-tanyára, hogy vontassam el újonnan vásárolt munkagépüket. A síró, zokogó család látványa annyira megviselt, hogy évekig a hatása alatt álltam. Ekkor tudtam meg, hogy mit jelent az államosítás fogalma – emlékezett vissza könnybe lábadt szemmel Puskás Antal.

Később több munkahelyen is megfordult, ahol mindig igyekezett becsülettel helytállni. Dolgozott a pesti Könnyű Vasszerkezeti Gyárban, a Járműgyárban, a Csepel Autógyárban. Szakmai felkészültségét dicsérte, hogy több újítással állt elő, melyekért díjakat kapott. A katonaévek után a fiatalember családot alapított, és a tasskertesi gépállomáson helyezkedett el.

– Soha nem voltam baloldali, ezért kellett munkahelyet is váltanom. Főnökeim unszolása ellenére sem voltam hajlandó beállni a sorba, így a tassi növényvédelmi állomásra kerületem. Itt ért utol az 56-os forradalom, ami életem egyik legmeghatározóbb eseményének bizonyult. Miklós Józsi bácsi, a munkástanács elnöke kérésének eleget téve vállaltuk el, hogy felvisszük a fővárosba a lakosság által összegyűjtött élelmiszer-adományt. Öt társammal, id. Mag Józseffel, Kis Antallal, Puskás Jánossal, Rácz Lajossal, Majzer Marikával vágtunk bele az önkéntes küldetésbe.

Dunaharaszti határában belénk rohant egy tank, ami mozgásképtelenné tette traktorunkat.

Szerencsére a harckocsi nem az ellenségé volt. A krumplival, sonkával, szalonnával, disznóhússal megrakott pótkocsit a harcjármű húzta el a helyszínre – mesélte az idős úr.

Puskás Antal tettét nem hagyta annyiban a hatalom. A forradalom leverése után a szalkszentmártoni rendőrőrsre rendelték be a rettegett Téti János hóhérparancsnokhoz. A fiatalembert a pribékek jól helyben hagyták.

– A verést gyorsan kihevertem, ám az igazi megpróbáltatások csak ezután következtek.

Sokáig nem tudtam a szakmámban elhelyezkedni, maszekolásból éltem.

Feketelistásként ez sem volt egyszerű, mivel alig sikerült vasanyagokhoz hozzájutni. A hatalom pribékjei sem hagytak nyugton, rendre felkerestek és megpróbáltak megfélemlíteni, mondanom sem kell, hogy hiába. A hetvenes évek gyökeres változást hoztak, a tassi vízműtelepen kaptam munkát, onnan is mentem nyugdíjba – fogalmazott Anti bácsi.

Az ügyes kezű mester aktív korában a napi munka mellett is sok időt töltött el otthoni műhelyében. Saját tervezésű munkagépek, kis traktorok kerültek ki keze közül.

– Mindig szerettem a gépeket, így született meg benne, hogy készítek egy kis traktort. A főbb alkatrészeket, a motort, a váltót, a tengelyeket az autóbontókban válogattam össze. A munkát komoly tervezés előzte meg. Az első járművet a Rákosi-korszakban meghurcolt Szombati család utódjának, Szombati Elemérnek készítettem. A szerszám nyugdíjazásom után sem esett ki a kezemből, jelenleg egy vízibiciklin dolgozom, amit tavasszal szeretnék kipróbálni. A váz és a ballaszttartályok már elkészültek, az ülések és a hajtószerkezet van hátra. Nagyon sok teendőm van a kerttel is, így lényegében a nap minden percét kitöltöm. A fizikai munka mellett jut időm követni a világ eseményeit. Évek óta naplót vezetek, melybe lényegében mindent bejegyzek – mesélte büszkén a kilencvenéves géplakatosmester.

Puskás Antal igaz magyar embernek tartja magát, aki mindvégig kiállt hite és meggyőződése mellett. Az idős úr számára mindig csak az egyházi ünnepek, a nemzet történelmét meghatározó évfordulók, az 1848–49-es, az 1956 forradalom és szabadságharc, az államalapítás volt a mérvadó. Ilyenkor soha sem mulasztja el, hogy kitűzze házára a nemzeti színű lobogót.