A Horák család évtizedeket várt az édesapa elismerésére

Horák Jenő munkásságának egy részét fia, Horák Béla vitte tovább, aki pedagógusként, népművelőként és a helytörténet iránt elkötelezettként kutatta és kutatja ma is Kecskemét város múltját, kiemelten a népoktatással és az idegenforgalommal. Az egykor nagy pusztasággal rendelkező város történetében édesapjának, Horák Jenőnek is jelentős szerepe volt.

Horák Béla a helytörténetet kutatóként az elmúlt évtizedekben könyvek és tanulmányok sokaságát írta meg, többek között kutatta – még gyermekként elveszített – édesapja életét is. A december hónapok minden évben fontosak voltak a család számára. Egykoron, 1940. decem­ber 12-én jelent meg Horák Jenő egyik jelentős munkája, a Kecskeméti és a bugaci idegenforgalom fellendítése címmel. 1950. december 24-én tartóztatták le Bugacon. Ezt a sort erősíti most, hogy 2020 decemberében utcát neveztek el róla Kecskeméten, a Széchenyivárosban, a Honvédkórház szomszédságában.

– Nyugdíjazásom után minden szabad időmet levéltári és könyvtári kutatással töltöttem, elsősorban helytörténeti és honismereti kutatások érdekelnek. Már nyolcvanéves elmúltam, de még mindig nagy buzgalommal kutatom a múlt történéseit. Ebbe beletartozott édesapám szomorú története is – jegyezte meg Horák Béla, majd felelevenítette édesapja rövid életét.

Horák Jenő gazdálkodó és iparos szülők gyermekeként, 1904-ben Szankon született, és 1951. augusztus 28-án halt meg. Kecskeméten, a Piaristáknál érettségizett le, majd 1927-től Olaszországban, Assisiben folytatta tanulmányait, mint minorita szerzetesnövendék. Jó nyelvérzéke volt, az olasz nyelvet gyorsan elsajátította. Kecskeméten 1932-ben kötött házasságot Leitner Valéria okleveles tanítónővel, akit egy ideig Jakabszálláson, a Wolford-dűlői tanyai iskolában, majd Városföldön, a Szappanos-majori iskolában tanított. Házasságukból három gyermek született: Valéria, Jenő és Béla. Az édesapa 1933 és 1944 között magántanítással, nyelvoktatással és kulturális ismeretterjesztéssel foglalkozott. Olasz nyelvkurzusokat vezetett; filozófia, művészettörténeti előadásokat tartott.

A negyvenes évek elején a kecskeméti és a bugaci idegenforgalom megszervezésében is részt vállalt, mivel több – olasz, német, angol, francia – nyelven beszélt. Megbízást kapott a kecskeméti idegenforgalom fejlesztésére, külföldi utak szervezésére és vezetésére.

A világháború végén, 1944 novemberében több tanító és tanár társával együtt az iskolák romeltakarításában és az „Egyesített iskolák” megszervezésében vett részt. Az iskolai tanítás mellett megszervezte a város kenyérellátását – pedagógusok bevonásával –, valamint aktív szereplője volt decemberben a Jogakadémia újraélesztésének. A jogakadémiai tanári beosztása mellett megbízást kapott a Belügyminisztériumtól „Közigazgatási képesítő tanfolyam” megszervezésére. Ezt követően pedig a Közigazgatási képesítő tanfolyamok igazgatója lett.

1946-tól 1948 júniusáig tagja volt a Szociáldemokrata Pártnak. Tagkönyvét a „fúzió” alkalmával visszaadta, úgy érezte, meggyőződésből nem tudna tovább politikai munkát végezni. Ettől fogva tanári munkáját, közéleti tevékenységét korlátozták. Politikai nézetei miatt külföldre menekült, de elfogták és visszatoloncolták, börtönben is volt.

1950-ben hazatért Kecskemétre titokban, de priusza miatt munkát nem vállalhatott, 1950. karácsony éjjelén a nagy-bugaci Igmándi tanyán elfogták. Államellenes szervezkedésért koncepciós perbe fogták, mint az ellenállás életre hívóját és vezetőjét. A „Kecskeméti ügy” elsőrendű vádlottja volt, ugyanebben a perben ítélték halálra operatív helyettesét, Csáky Ferenc kecskeméti tisztviselőt is. Mindkettőjüket 1951. augusztus 28-án hajnalban Rákos­keresztúron, a Kozma utcai Kis­fogházban kivégezték.

A városban utcát neveztek el róla

Horák Béla azt is hangsúlyozta: – Egészen a rendszerváltásig hivatalosan nem értesültünk a sorsáról. Sírja Buda­pesten, az Új Köztemetőben található, mely 2009 óta a Nemzeti Sírkert védett sírhelye. Édesapám emléktáblája Kecskeméten, az Ókollégium II. emeletén található meg. Kimondhatatlan nagy öröm számunkra, hogy utcát neveztek el róla. Bízunk benne, hogy életét, maradandó munkásságát minél többen megismerik, így nem élt hiába oly rövid életet, és szenvedett oly sokat – mondta végül Horák Béla.