Kecskemét

2020.11.09. 14:00

Kezdődhet az utcai homlokzat felújítása a Zrínyi iskolában

Második nekifutásra eredményesen zárult a Kecskeméti Tankerületi Központ közbeszerzési eljárása a Zrínyi Ilona Általános Iskola utcai homlokzatának és udvari tűzfalának felújítására. Az ablakok cseréje és a hőszigetelés szépen halad.

Hraskó István

Fotó: BUS CSABA

A Zrínyi iskola épületének állapota tavaly nyáron a kecskeméti közélet egyik legfelkapottabb témája lett. Sok szülőnél telt be végleg a pohár, amikor augusztus közepén leszakadt a vakolat az épület külső oldalán, és omlásveszély miatt elkerítették az érintett szakaszt. A szülők felháborodásuknak először a közösségi oldalon adtak hangot, majd a tanévkezdés előtt tüntetést szerveztek a főtérre.

Az iskola rég várt felújítása nyáron végül megkezdődött. Nyílt közbeszerzési eljáráson a Free Line Kft.-t választották ki a munkálatokra, melyek összköltsége 543 millió forint. Király Józseftől, a cég ügyvezető-tulajdonosától megtudtuk: a hőközpont gépészeti korszerűsítésével elkészültek, akárcsak a tornacsarnok tetejének szigetelésével, újrafedésével és a belső ablakok cseréjével. A belső homlokzat hőszigetelése hetvenszázalékos, a tervek szerint a héten a színezésére is sor kerülhet, a külső ablakok cseréje pedig folyamatban van. Szerződés szerint április végéig kell végezniük a munkával, de ha az időjárás kedvező lesz, de­cemberre-januárra be is fejezhetik.

Az épület külső, utcai homlokzatának felújítása nem a Free Line feladata lesz, ez több más mozzanattal együtt egy másik projekt keretében történik majd. A Kecskeméti Tankerületi Központ erre egy meghívásos közbeszerzést írt ki, de mint arról júliusban beszámoltunk, eredménytelenül zárult, mert ugyan három cég is adott be pályázatot, de hiányosan töltötték fel a dokumentumokat az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerbe, a hiánypótlást pedig nem teljesítették. Új közbeszerzési eljárást írt ki a tankerület, és ez már eredményes volt.

– A nyertes Hőenergia-Plusz Szolgáltató Kft.-vel a vállalkozási szerződést aláírtuk. A beruházás során felújítjuk az utcai homlokzatot és az udvari tűzfalat. A függőeresz-csatornákat és a záró párkányokat kicseréljük, a párkányok, a díszes ablakkeretezések és a homlokzati felületek vakolatdíszeit javítjuk, restauráltatjuk. A két fa kaput és a bejárati acélszerkezetű kaput is felújítjuk. Az alagsori étkezőben és a közlekedő folyosón új szellőztető, páramentesítő rendszert építünk be. A beruházás összértéke bruttó 190 millió forint, a kivitelezés véghatárideje a szerződéskötéstől számítva legkésőbb tíz hónap. A munkálatokat folyamatosan összehangoljuk az épületben jelenleg is tartó önkormányzati energetikai felújítással. A kivitelezés ideje alatt az iskola 611 tanulója zavartalanul tanulhat – tájékoztatott Zsámboki Anna, a Kecskeméti Tankerület igazgatója, hangsúlyozva: az intézmény vezetésével közösen mindent megtesznek a tanulók és a dolgozók biztonságáért.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában