fejlesztés

2020.11.02. 17:42

A horgászturizmus fejlesztésében látják Tiszaug jövőjét

A tiszaugi holtág évtizedek óta a környékbeliek kedvelt horgászhelye. Ám, hogy még vonzóbbá tegyék a Holt-Tiszát a látogatók előtt, ötvenmillió forintos fejlesztésbe kezdett az önkormányzat. A részletekről Káré Gábor polgármester számolt be hírportálunknak.

Vajda Piroska

Mint ahogy a felvételen is látható, a Holt-Tiszában óriás halak is horogra akadnak

Forrás: Petőfi Népe

A település teljesen ráépült a több mint ötvenhektáros Holt-Tiszára, a turizmus gerincét a horgászturizmus adja. Az elnyert uniós támogatásból ezt szeretné az önkormányzat tovább erősíteni, a faluba látogató horgászoknak és vendégeknek jobb körülményeket teremteni – nyilatkozta hírportálunknak Káré Gábor.

A polgármester elmondta, eddig komoly problémát jelentett, hogy nehezen megközelíthető volt a víz, mert sok a zárt kert a Holt-Tisza körül. Ugyanakkor az elmúlt évek alatt az önkormányzati út is teljesen járhatatlanná vált. Így a Holt-Tisza belső karéján a vízpart könnyebb megközelítése érdekében közel másfél kilométeres gyalogút épül a két végén parkolókkal. A külső karéjon lesz a fejlesztés fő helyszíne, ahol a parkolókon, stégeken, közösségi színtéren, öltözőn, mosdón kívül esőbeálló pavilon épül. Ugyanitt kenu- és csónakbérlési lehetőséget is biztosítanak majd – részletezte a polgármester. Tőle azt is megtudtuk, hogy a Holt-Tiszába évente kétszer telepítenek halat, jobbára pontyot, keszeget és kárászt, de a vízben bőségesen vannak ragadozó halak is. A korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a rablóhalak száma is jelentős. Tavaly például egy napon két 20 kilogramm feletti harcsa is horogra akadt.

– Nagy jelentősége van a horgászturisztikai fejlesztésnek, hiszen más lehetőség nem igazán van a településünkön. Ez egy elöregedő kis falu, melynek ipara nincs, és tudomásunk szerint nem is szándékozik ide telepedni semmilyen komolyabb vállalkozás – fogalmazott Káré Gábor.

A polgármester arról is beszámolt, hogy a falu korábban kedvelt hely volt a horgászok és a strandolók körében, de az elmúlt években nem fordítottak különösebb gondot a Holt-Tiszára, ezért kezdték elfelejteni a vendégek. Ugyanez történt az élő Tiszánál található üdülőterületen is, ahol több mint száz úgynevezett lábas ház (nyaraló) épült, ezek azonban az infrastrukturális fejlesztések híján szinte teljesen elnéptelenedtek – sorolta a polgármester. Azt is hozzátette, hogy a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése című állami projektben megvalósuló hullámrendezésnek köszönhetően a régi strand is új életre kelhet. Ezt jelzi az is, hogy az elfeledett üdülőövezetben sok nyaraló gazdát cserélt és sokat felújítottak.

 

Mint ahogy a felvételen is látható, a Holt-Tiszában óriás halak is horogra akadnak
Fotó: Petőfi Népe

– A horgászturizmus fejlesztéséből csak közvetve lesz haszna a településnek, de fontosnak tartjuk, mert így megismerik a települést és remélhetőleg jó hírét viszik a horgászok. Ugyanakkor abban reménykedünk, hogy a helyi boltoknak, vendéglátóhelyeknek, szállodának nagyobb lesz a bevételük. Abban bízunk, hogy ez hosszútávon meglátszik majd a településen is. Egy horgászparadicsomot szeretnénk kialakítani, de nemcsak a horgászokat, hanem a családokat is várjuk. Van egy szabadstrand a Holt-Tiszán, ahol bárki fürödhet, de szeretnénk egy játszóteret, egy rekreációs parkot is létrehozni kivilágított parti sétánnyal, padokkal a 21. századi igényeknek megfelelően.

Káré Gábor végezetül azt is elmondta, hogy a következő, sokkal nagyobb lélegzetű feladat a Holt-Tisza rehabilitációja lesz, a vízben ugyanis elhatalmasodott a nád, ebből adódóan folyamatosan nő az iszap mennyisége, ezért egyre sürgetőbb a mederkotrás. Mivel az önkormányzat ezt saját költségvetéséből nem tudja megvalósítani, pályázati forrást keresnek – tette hozzá a településvezető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában