frissítve / galériával

2020.10.28. 14:49

Hagyomány lett Kömpöcön a tökfaragóverseny

A tökfaragók ügyességi versenyét az elmúlt hétvégén tartották a faluban, több mint három tucat faragott tökkel neveztek az indulók.

Pozsgai Ákos

Fotós:

Közel tízéves hagyománya van a tökfaragóversenynek a településen, eleinte a Kömpöci Asszonyklub tagjai csak a maguk szórakoztatására szervezték, az évek során azonban egyre többen csatlakoztak hozzájuk. Általában harminc-negyven faragott tököt szoktak hozni a résztvevők. Idén harmincöt tök jött össze és látható volt köztük számtalan érdekes alkotás. Volt köztük méhkas, hóember, fekete macska, a képzeletnek nem szab határt semmi – mondta el hírportálunknak Ferenczi Zsófia, a Kömpöci Asszonyklub tagja, a tökfaragó-szépségverseny egyik szervezője.

A két kategóriában, hat és tizennégy év közöttiek és a tizennégy év felettiek között hirdetnek helyezetteket, a győztesek égetett cukorkát kaptak idén is. Szokták a falu legnagyobb tökeit is díjazni, most azonban csak egy volt, egy közel negyvenkilós tök, ami Bangó Sándorné birtokán termett.

Bár Magyarországon csak az utóbbi egy évtizedben jelentek meg a piacokon, üzletekben a töklámpás készítésére alkalmas narancssárga tökök halomba rakva, direkt faragásra kínálgatva magukat, az angolszász Halloween gyorsan gyökeret vert idehaza is és egyre több helyen szerveznek tökfaragóversenyeket. A Halloween ősi kelta hagyományokból kialakult autentikus ünnep október 31. éjszakáján, amit korábban elsősorban az angolszász országokban tartanak. Az ünnep 1840 körül került Észak-Amerikába, amikor sok elszegényedett ír földműves vándorolt ki Írországból.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában