felújítás

2020.09.21. 17:15

Kicsit vissza kellett bontani a kecskeméti Városháza tetejét

Olvasónk kiszúrta, hogy a napokban egy elég nagy felületen felszedték a Városháza új tetőzetének cserépléceit.

Hraskó István

Fotó: Godó László

Godó László szinte mindennap fotózza a kecskeméti Városháza felújítását, és nagyon képben van, éppen melyik fal- vagy tetőszakaszon dolgoznak a kivitelező munkatársai. Nem csoda, hogy feltűnt neki: a homlokzat középső, kiszögellő részének tetőzete múlt hét közepén még be volt borítva cseréplécekkel, ezt szeptember 16-án meg is örökítette.

Majd szeptember 19-én észrevette, hogy körülbelül a kétharmadától felfelé elkezdték leszedni a léceket, és szeptember 20-ára, vasárnapra egészen a tetőgerincig el is tűntek, így előbukkant a esővíz és a hóbefúvás ellen védelmet nyújtó bordó színű építési fólia. A fotók alapján úgy tűnt, mintha a szakaszon fennmaradt léceket elkezdték volna lefesteni, esetleg gombaölő szerrel lekezelni. Az is látszik viszont, hogy a Nagytemplom felé eső szárny tetőzetével meg szépen haladtak a kivitelezők, ott 16-ától 19-éig több méteres sávban felhelyezték a cserepeket.

Megkerestük a kivitelező Horváth Építőmester Kft.-t, hogy mi történt, miért kellett visszabontani a tetőt. Annyi tudtunk meg, hogy nincs nagy probléma, ez egy ilyen sziszifuszi munka. Nagyon bonyolult a tetőszerkezet, rengeteg vápa (hajlat), kiszögellés, torony van rajta, és már többször előfordult, hogy a lerakott léceket, cserepeket fel kellett szedni, mert úgy ítélték meg, nem tökéletes az illeszkedés. Ilyenkor természetesen elvégzik ezeket a javításokat, hogy a végeredmény majd időtálló legyen.

A Városháza felújításáról szóló, nemrég megjelent riportunkban megírtuk: a legsürgetőbb beavatkozás a tetőn vált szükségessé. Maga a szerkezet nem volt túlzottan rossz állapotban, de az illeszkedési pontoknál, így a vápáknál (hajlatoknál) és a falcsatlakozásoknál sok helyen találkoztak beázással a szakemberek. Ahol kellett, megerősítették vagy kicserélték az esetleg korhadt, repedezett gerendákat, és az összeset lekezelték gombaölővel.

Nagy gondossággal kell megtervezni, mikor melyik felület következik, gondolva a hirtelen érkező viharokra és főleg a nyári monszunszerő esőkre. Így a megbontott részekre nyomban ideiglenes takarás került, majd építési fólia (ez a bordó színű). Rengeteg teendője és nagy felelőssége van a bádogos szakembereknek is, hogy megfelelő legyen a tető vízelvezetése. Sok elemet csak a helyszínen tudnak megtervezni és leszabni, így a kupoláknál, kis tornyoknál. Közel 7 ezer négyzetméteren mintegy 350 ezer új mázas kerámia-cserepet helyeznek fel a kivitelező munkatársai, melyeket a Zsolnay Porcelánmanufaktúra felügyelete mellett a Tondach gyárt le. A tető így eredeti színében és mintázatában fog pompázni, a már elkészült déli (Lestár tér felé néző) oldalon szépen látszik is a gerinccel párhuzamosan futó úgynevezett cifrázat.

Fotó: Godó László

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában