2020.07.13. 20:28
Újrazsindelyezik a géderlaki csarnokot
Még tavaly nyert a település közel húszmillió forintot a paksi atomerőmű térségfejlesztést támogató alapítványától a huszonhét éve épült, parasztbarokk stílusú sportcsarnok tetejének felújításához.
Dolgoznak a tetőn
Forrás: Petőfi Népe
Az íves tetőszerkezet zsindelyborítása közel három évtizedig állta az időjárás viszontagságait, két-három éve azonban már kisebb beázások jelentkeztek. – Elég nagy és költséges munka egy ekkora épület teljes tetőszerkezetét felújítani, önerőből ezt nem is tudtuk volna megoldani – mondta Katona György polgármester.
– Nagy segítség itt a térségnek az atomerőmű Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítványa, mely milliárdokkal segíti a vonzáskörzetébe tartozó településeket. Még tavaly adtuk be a pályázatot erre a munkára, nyertünk is közel húszmilliót még az ősszel, azonban a zsindelyborítás cseréjére a nyári melegek a legalkalmasabbak, így csak pár hete fogtunk hozzá – mondta el a polgármester.
A szakemberek jól haladnak, a régi tetőhéjazatot kijavították, és második rétegként kerül föl az új zsindely. Ez a munka hamarosan kész. Hátra van még a homlokzat széles, íves bádogfedéseinek – mely egyébként még jó állapotban van – javítása. – A tetőkúpon végigfutó polikarbonát világítóablakok cseréjét is e pályázat keretében végezzük el. Reméljük, hogy az immár dupla borítással „felöltöztetett” tető újabb huszonöt évig szolgálja községünket – mondta el Katona György, aki még hozzátette, önerőt nem kellett biztosítaniuk a beruházáshoz, tehát teljes egészében pályázati forrásból valósul meg a felújítás, melynek befejezési határideje július vége.