kiskunhalas / GALÉRIÁVAL

2020.06.29. 14:34

Péter és Pál apostolok ünnepének előestéjén tartották a templombúcsút

Templombúcsús szentmisét tartottak a kiskunhalasi Szent Péter és Pál templom 250. jubileumi éve alkalmából vasárnap. A szentmisén dr. Bábel Balázs, kalocsa-kecskeméti érsek átadta Szent Asztrik, a kalocsa-kecskeméti főegyházmegy első érsekének ereklyéjét, amely a teplom főoltárán lett elhelyezve.

Pozsgai Ákos

Az idén 250 éves templom ünneplésére nagyobb eseményekkel készültek, amiket azonban felülírt a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet, így a templombúcsús ünneplés a tervezettnél szerényebb lett. Mivel őszig minden bérmálás töröltek, így az ekkorra tervezett kis bérmálást sem tudták megtartani.

A mostani alkalomra volt tervezve az új miséző oltár felszentelése is, ami a járvány miatt szintén későbbre halasztódik. Az ünnepi búcsús nagymisét a templom névadói, Szent Péter és Pál apostolfejedelmek ünnepének előestéjén, június 28-án vasárnap tartották Bábel Balázs érsek celebrálásával. Az érsek elhozta a kiskunhalasi híveknek a kalocsa-kecskeméti egyházmegye alapítójának, Szent Asztrik érseknek az ereklyéjét, ami az új oltárra van szánva, de addig is a jelenlegi oltáron fogják tisztelni. Az új oltáron egy dombormű is lesz majd, ami azt ábrázolja, ahogy Szent Asztrik érsek átadja a Szent Koronát Szent István királynak – mondta el Hozdik Zsolt plébános, aki most ünnepli pappá szentelésének 24. évfordulóját.

Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek arra emlékeztetett homíliájában, hogy Szent Péter és Pál mindketten vértanúsággal fejezték be az életüket. Elfogadták, hogy Isten olyan utat jelölt ki a számukra, amely sok nehézséggel járt, de mindvégig hűségesek maradtak a hitükhöz. – Ez az igazi alapja a mi hitünknek, az ő vértanúságuk, ami ma is üzen nekünk. Ebbe a sorba állt be az ezredforduló tájékán Szent Asztrik is, aki az apostolok küldetését folytatta ezen a tájon és nem eredménytelenül, hiszen annyi pusztulás, a tatár, a török, sok-sok megpróbáltatás után is megmaradt a kereszténység. Ebbe a sorba kell nekünk is beállni, hogy majd 250 év múlva, akik itt élnek katolikusok, magyarok, keresztények, ők is tovább tudják adni a hitet – fogalmazott az érsek, aki szerint az apostolok életének üzenetét kell időszerűsíteni, mert van mondanivalója minden korok keresztényei számára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában