szavazási eredmény

2020.06.22. 10:56

Nem ünnepeljük az apák napját

Úgy néz ki közel sem olyan népszerű olvasóink körében az apák napjának megtartása, mint az anyák ünnepelése.

baon.hu

Amerikában Sonora Smart Dodd volt az apák napja megalapításának legnagyobb kezdeményezője. Apja, a polgárháborús veterán William Jackson Smart egyedülálló szülőként nevelte fel kilenc gyermekét, miután második felesége 1891-ben belehalt hetedik közös gyermekük születésébe. A kezdeményezés lányában azután fogant meg, hogy hallott az első anyák napi ünnepségről, melyet Anna Jarvis alapított. Az apja szülői példája által inspirálva, Sonora úgy érezte, hogy az apáknak is járna egy saját ünnepnap. 1910-ben végül a hatóságok is a kezdeményezése mögé álltak.

(Forrás: wikipédia)

[eweb-voting id="2768504"]

Magyarországon hivatalosan június harmadik vasárnapján ünneplik meg az apákat, de sokan nem is tudnak erről az ünnepről. Múlt héten azt kérdeztük olvasóinktól, ők hogyan készülnek az apák napjára.

A voksok alapján a szavazók többsége nem ünnepli meg az apák napját.

A második legtöbb szavazat szerint, aki ünnepel ezen a napon, általában ajándékot vásárol az édesapjának.

Van aki közös programot szervez az édesapjával, hiszen az élményeket nem lehet megvásárolni.

A legkevesebb szavazatot kapó válasz szerint kézzel készült ajándékra nem sok apa számíthat ezen a napon.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában