KECSKEMÉT

2020.01.24. 07:00

Kilenc naperőművel gazdagodott a megye

Országszerte 110 naperőművet létesített az elmúlt három évben az MVM Csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft., melyből 19 darab fotovoltaikus kiserőmű az NKM Áramhálózati Kft. területén épült.

Koós Kata

A projektzáró rendezvényen részt vett Gaál József, Kecskemét alpolgármestere is

Fotó: Koós Kata

Az erőművek a közcélú hálózatra termelik a villamosenergiát. A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében megvalósult projekt zárórendezvényét szerdán tartották a kecskeméti Aranyhomok Business Wellness Hotelben.

– Az MVM Csoport 2016-ban megalapította a Megújuló Programot, mely elsősorban a megújuló energiát hasznosító erőművek megvalósítását tűzte ki célul. Hét projektet alapítottunk: két darab 20 megawattos és további öt projekt keretében 108 darab 0,5 megawattos fotovoltaikus erőmű telepítését tűztük ki célul – fejtette ki Bilinszky Péter, az MVM Zöld Generáció Kft. programvezetője, majd hozzátette: a 110 új naperőmű hazánk szén-dioxid kibocsátását éves szinten mintegy százezer tonnával fogja csökkenteni.

Az NKM Áramhálózati Kft. területén létesített naperőművek közül kilenc megyénkben kapott helyet: Soltvadkerten, Kecelen, Kiskunhalason, Jánoshalmán, Kiskunfélegyházán, valamint Kecskeméten négy helyszínen.

A projektzáró rendezvényen részt vett Gaál József, Kecskemét alpolgármestere is, aki a hírös város környezettudatossága kapcsán kiemelte az önkormányzat jelenleg készülő, öt évre vonatkozó környezetvédelmi programját.

A projektzáró rendezvényen részt vett Gaál József, Kecskemét alpolgármestere is
Fotó: Koós Kata

– E programnak is nagyon fontos része az elektromos energia különböző felhasználása, melyből kiemelném az elektromobilitást. Hiszen a közlekedés az egyik legfontosabb elem a környezet szennyezésében – mondta, majd az önkormányzat későbbi céljai között említette többek között az elektromos autóbuszok alkalmazását a városi tömegközlekedésben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában