Kalocsa

2020.01.18. 15:41

A magyar érettségirendszerről tájékozódott a kínai delegáció

Hatfős kínai delegáció érkezett Kalocsára azzal a szándékkal, hogy helyi iskolavezetőkkel tárgyaljanak az érettségire való felkészítésről, módszertanról és a sikeres felvételiarányokról.

Gábor János

A kalocsai konzultáción magas rangú kínai oktatásügyi szakemberek vettek részt

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Gábor János

A keddi találkozó a városháza kis tárgyalójában zajlott, a vendéglátó dr. Filvig Géza polgármester és Simon Zoltán alpolgármester volt. A szakmai konzultáción részt vett Perity Lajos, a Szent István Gimnázium igazgatója, Bekéné Deutsch Ágnes és Fekete Antal, a Bajai Szakképzési Centrum (BSZC) kalocsai iskoláinak két intézmény­vezető-helyettese, valamint Virág Tibor, a BSZC kancellárja. A kínai csoport Csöcsiang tartomány oktatásügyi hivatalvezetőiből és szakpolitikusaiból állt.

A megbeszélés után Feng Chenghuo, Csöcsiang érettségivel foglalkozó oktatási vizsgahatóságának vezetője azt nyilatkozta, hogy tartományuk populációja mintegy 50 millió fő, akik közül évente mintegy 500 ezer tanuló vesz részt érettségi vizsgán, közülük pedig úgy 300 ezren folytatják tanulmányaikat a felsőoktatásban. Elmondása szerint tapasztalatcsere miatt érkeztek hazánkba: szeretnének jobban belelátni abba, hogy milyen lehetőségekkel tanulnak, vizsgáznak és felvételiznek az itteni tanulók, a középiskolai tanárok milyen módszertannal készítik fel őket és ezzel mekkora esélyük van a főiskolai, egyetemi felvételin.

– A konzultáció témája az érettségi vizsgarendszer volt és annak kapcsolódása az egyetemi felvételihez. Egyeztettünk arról, hogy milyen a mi vizsgarendszerünk, például hány kötelező és választható vizsgatárgy van – vázolta Virág Tibor. A kancellár elmondása szerint a távol-keleti szakmai csoportot nagyon érdekelte az a rendszer, ami lehetővé teszi, hogy az érettségi „foglalkoztatásra alkalmassá tevő dokumentum” is legyen. Ehhez kapcsolódva kíváncsiak voltak arra, hogy középfokú képzésből milyen arányban jelentkeznek a tanulók a felsőoktatásba (mint megtudtuk, a Szent István Gimnázium végzőseinek nagyjából 85 százaléka tanul tovább, ugyanez a szám a szakképző intézményekben 25 százalék). Virág Tibor kifejtette: a számok annak ismeretében nem meglepőek, hogy a szakgimnáziumokban tanulók jó része ott marad náluk, az úgynevezett technikusi évfolyamon, és csak utána lép tovább, vagy munkaerőpiacra vagy egyetemre.

A kalocsai konzultáción magas rangú kínai oktatásügyi szakemberek vettek részt
Fotó: Gábor János / Petőfi Népe

– Főleg számokról, tendenciákról beszéltünk tehát, így arról is, hogy mely tárgyakat szokták nagy számban választani a diákok az érettségin. Itt jól látszik az informatika felfutása, míg a fizikát elég kevesen választják csupán azért, mert szeretik – hasonlította össze a kancellár. Kifejtette: a magyar kollégák számára talán az lehetett a legmeglepőbb, hogy a kínai diákok már a középiskola elején döntenek arról, hogy miből fognak érettségizni, és aztán végig azt tanulják, míg Magyarországon ehhez képest más a hagyomány.

– Nagyon jó munkamegbeszélés volt – nyugtázta Virág Tibor, hangsúlyozva, hogy a maguk részéről nyitottak a további együttműködésre, ha ezt a kínai fél is igényli. – Én örülnék neki, ha az együttműködés kiszélesedne, hiszen nem példa nélküli, ha egy szakképzési centrum iskolájának cserediák-megállapodása van egy kínai szakképző iskolával, de ez egy következő kör lesz, amit már az adott intézményekkel kell megbeszélni – hangsúlyozta, arra utalva, hogy ezúttal hivatali, hatósági és egyetemi szakemberek jártak itt, nem olyan középiskolai delegáltak, akikkel erről egyeztethettek volna.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában