Kiskunhalas

2019.12.23. 17:30

Beiskolázási támogatást nyújtanak a diákoknak

Közmeghallgatást tartott a kiskunhalasi cigány nemzetiségi önkormányzat. Elhangzott, hogy beiskolázási támogatással segítik a szociálisan rászoruló diákokat, valamint később ösztöndíjjal szeretnék támogatni a továbbtanuló fiatalokat.

Pozsgai Ákos

A napokban tartottak közmeghallgatást Kiskunhalason

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Pozsgai Ákos

A romák lakta városrészek fejlesztéséről is szó esett az összejövetelen. Az elmúlt évekhez hasonlóan az általános iskolás szociálisan rászoruló tanulók részére az idei tanévre beiskolázási támogatást nyújt a cigány nemzetiségi önkormányzat Halason – jelentette be Köves Ágnes elnök, a szervezet napokban tartott közmeghallgatásán.

A cigány közösségi házban tartott tanácskozáson elhangzott, hogy összesen 542 ezer forint összeget különít el erre a célra a cigány nemzetiségi önkormányzat, összesen 177 fő tanuló részesül a beiskolázási támogatásban.

– A nemzetiségi önkormányzat kiemelt célja, hogy minden továbbtanulni szándékozó szociálisan rászoruló roma diákot segítse a tanulásban – mondta Köves Ágnes.

A közmeghallgatáson szó esett arról is, hogy még az ünnepek előtt közel kétszáz élelmiszercsomagot oszt ki a cigány nemzetiségi önkormányzat a rászoruló családok között, amit a város biztosít a számukra, továbbá január elején folytatódik a tűzifa-osztás is.

A napokban tartottak közmeghallgatást Kiskunhalason
Fotó: Pozsgai Ákos / Petőfi Népe

A közmeghallgatáson felszólalók többek között a Harangos tér aszfaltozásáról, az Erzsébet királyné téri szociális bérlakások felújításáról – ahonnan több mint egy évvel ezelőtt költöztették ki a még ott élő családokat –, a Sáros és a Polgár utca közötti közösségi tér kialakításáról, a Zerge utca szilárd burkolattal való ellátásáról, valamint a vásártér környezetének fejlesztéséről érdeklődtek. Köves Ágnes elnök elmondta, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból nyert pénzből jövő nyáron valósulnak meg ezek a fejlesztések, kivéve a Zerge utcát, amely várhatóan a jövő esztendő végére kap szilárd burkolatot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában