2019.11.25. 17:31
Közös feldolgozót épít a három járás
Három járás – Bácsalmás, Jánoshalma és Kiskunhalas – foglalkoztatási együttműködésére létrehozott közös csoport soron következő ülését tartották Jánoshalmán az elmúlt napokban. A tanácskozás fő témája a járások munkaerőpiaci és foglalkoztatási helyzete, valamint a Bács-Kiskun megyében induló mintaprogramok voltak.
Czeller Zoltán polgármester mutatja az épülő feldolgozó terveit
Forrás: Petőfi Népe
A megbeszélést követő nyílt fórumon a szakképzési rendszer tervezett változásairól, a munkaerőpiacra várható hatásairól is szó esett az érintett szakemberek, valamint a településvezetők által tartott általános tájékoztatón.
A tanácskozás másik kiemelt témája a város szélén, a volt katonai bázis területén, a jánoshalmi agrárlogisztikai központban épülő gyümölcs hűtő-feldolgozó üzem volt. Czeller Zoltán polgármester tájékoztatta a hallgatóságot a készülő beruházásról és bemutatta az abban rejlő lehetőségeket.
Rámutatott: Jánoshalma mezőgazdasági múltja, földrajzi adottságai lehetővé teszik, hogy a térség a mezőgazdaságban megtermelt termények logisztikai és árufeldolgozó csomópontjává váljon. A város vezetése a 2014–2020-as időszakban elérhető európai uniós támogatások és hazai források igénybevételével tervezi a város üzleti környezetének további fejlesztését. A készülő létesítményt az önkormányzat száz százalékban pályázati forrásból tervezi megvalósítani, ami azt jelenti, hogy sem a gazdáknak, sem a lakosok befizetett adóforintjából nem kell a beruházást finanszírozni, ami összesen 800 millió forintba kerül – tette hozzá.
Czeller Zoltán elmondta, hogy három ütemben zajlik az építkezés, az első ütem már folyamatban van, a kerítés, az alap-infrastruktúra, így a közműhálózatok: víz, szennyvíz, csapadékvíz és gáz telken belüli kiépítése, a meglévő hálózatba kötése, a megközelítő utak, a térburkolat, a csapadékvíz-elvezető árok és egy transzformátor-állomás építése megtörtént.
A második és harmadik ütemben a hűtő-tároló-feldolgozó üzem, a technológiai és a logisztikai háttér kialakítása történik, legkésőbb jövő tavasszal kezdődhetnek el a második ütem munkálatai.

Fotó: Petőfi Népe
Az iparterületen megépülő gyümölcs- és zöldséghűtő, -tároló, -feldolgozó létesítmény alkalmas lesz a jánoshalmi és környékbeli településein élő gazdák terményeinek raktározási, feldolgozási és értékesítési feladatainak ellátására. Amennyiben minden a tervek szerint alakul, az új központ a 2020-as év terményeit már képes lesz fogadni, vagyis legkésőbb jövő ősszel már üzemelni fog a létesítmény.
A polgármester hangsúlyozta: az új üzem munkahelyeket fog teremteni és hozzájárul majd a térség gazdaságának élénkítéséhez, a mezőgazdasági termelők létbiztonságának növeléséhez.