Kecskemét

2019.10.25. 11:30

Analóg rádiót is készítettek a kandós diákok segítségével

A rádiózás áll annak a nemzetközi projektnek a fókuszában, melynek immár második éve részese a Kandó középiskola. A kecskeméti diákok ezúttal házigazdaként is bemutatkoztak a Europe on Air elnevezésű program résztvevőinek.

Sebestyén Hajnalka

A kandósok a német, portugál, francia, olasz, török diákokkal és tanárokkal az iskola aulájában

Forrás: Petőfi Népe

A Kandó Kálmán Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjai már számos alkalommal csatlakoztak nemzetközi projektekhez, amelyek keretében külföldi tanulókkal közösen dolgoztak, tanultak. Tavaly kezdődött el a Europe on Air elnevezésű program, amelynek célja, hogy a fiatalokkal megismertesse a rádiózást, az ehhez kapcsolódó technikai vívmányokat, miközben a különböző nemzetek bepillantást nyernek egymás kultúrájába, mindennapjaiba is. A programban a kecskeméti kandósok mellett német, portugál, francia, olasz és török diákok vesznek részt, a munkanyelv az angol.

– A program középpontjában a rádiózás áll. A közös munka sok pozitívumot hordoz magában. Egyrészt fejleszti a digitális kompetenciájukat, másrészt betekintést ad más nemzetek életébe, kultúrájába, harmadsorban pedig nyelvgyakorlás szempontjából is hasznos – mondta el Hajba Mariann tanárnő.

– Minden találkozót más-más iskolában tartunk meg. Eddig vendégeskedtünk már az olasz és a portugál csapatnál. A találkozókra mindig öt diák és két tanár utazik ki. A program elő is írja, hogy minél több tanulót bevonjunk. Szabály, hogy minden országba más csapat utazik ki. A szállást mindig családok biztosítják, ami különösen jó, hiszen így a fiatalok még többet gyakorolják az idegen nyelvet, és részeseivé válnak néhány napra az adott család mindennapjainak. Ízelítőt kapnak a szokásaikból és egy kicsit a kultúrájukból is. A programnak – mint már utaltam rá – célja az is, hogy az európai értékeket is megismerjék, megéljék a diákok – tette hozzá a tanárnő.

A kecskeméti találkozóra a házigazda kandósok sokféle programmal készültek.

– Iskolánkban már korábban létrehoztuk a Makerspace-t, azaz a Digitális Közösségi Alkotóműhelyt, amely most kiváló helyszínt adott a találkozónak. A csapat ismerkedett a programozásokkal és a 3D nyomtatással, valamint az egyik iskolai tanműhelyben egyszerű analóg rádiókészüléket is építettek. Iskolánk profiljából adódóan úgy gondoltuk, a rádióépítést semmiképpen sem hagyhatjuk ki a programból. Ezeken túl a rádiózás témakörében ma már elengedhetetlenek a podcastok, melyeket a csapatok az egymással készített interjúkból állították elő. A téma az európaiság volt. Természetesen jártunk a helyi Gong Rádióban, bemutattuk nekik Kecskemétet, a nevezetességek mellett a Mercedes-­gyárat is. Egy nap pedig elutaztunk velük Budapestre, ahol többek között felkerestük a Rádió- és Televíziótörténeti Kiállítóhelyet, ahol egy régi műsor, a Kapcsoltam! kulisszái közt kipróbálhatták a gyerekek a súgógépet, egy másik stúdióban pedig szinkronizálhattak – sorolta a programokat Hajba Mariann.

A házigazda kandósok kitettek magukért. Sok szép emlékkel tértek haza Olaszországból és Portugáliából. Szerették volna, ha Kecskemétre is mindig örömmel emlékeznek majd vissza a külföldi fia­talok és tanárok.

A kandósok a német, portugál, francia, olasz, török diákokkal és tanárokkal az iskola aulájában
Fotó: Petőfi Népe

– Mindig tartalmasak, ugyanakkor szórakoztatóak is a programok. A gyerekek még ma is szívesen emlegetik a graffitizést, mely úgy kapcsolódott a rádiózáshoz, hogy a We have a voice szlogent kellett megjeleníteniük egy falfestmény formájában a portugál iskola kerítésének belső falfelületén. Ugyanitt a saját nemzet egy meséjéből kellett podcastot készíteni, illetve mellé találós kérdéseket írni, hogy a többi résztvevő ki tudja találni, milyen meséről van szó. A mieink Mátyás király történetét vitték rádiós hanganyagra – mesélte a tanárnő.

A projekt a tanév végéig tart. Legközelebb januárban Franciaországba, májusban pedig Németországba utaznak a csapatok.

– Majdnem ugyanezekkel az iskolákkal már végigvittünk egy nemzetközi projektet, mely szintén nagyon népszerű volt a kandós diákok körében. A magyar fiatalok nagyon gyorsan megtalálják a közös hangot külföldi társaikkal. Nemegyszer barátságok születnek, és a program végeztével is tartják a kapcsolatot, magánúton is meglátogatják egymást. Ez egy újabb plusz hozadéka a programnak, amelyből sok fiatal hosszú távon csak profitálhat – mondta végül Hajba Mariann.

Öten utazhatnak Franciaországba

A házigazda csapat tagja volt: Turcsán Imre, Varsányi Norbert, Tóth Flórián, Tar Adorján, Kovács Márk, Hering Máté, Nyíri Péter, Varga Zsófi, Nagy Fruzsina, Nagy Friderika, Dó­czi Dávid, Kozma Hetti és Fehér-­Deák Tamás, valamint a tanárok, Tóth Ágnes, Buzásiné Ádám Erzsébet és Hajba Mariann. Közülük választják majd ki azt az öt diákot, aki januárban utazhat francia barátaihoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában