Baja

2019.10.10. 08:54

A rózsaszín lufi jelképezi a mellrák elleni harcot

Eljött október, ismét rózsaszínbe öltöztetett Sugovica-híddal és közös sétával hívták fel a figyelmet a mellrák megelőzésének fontosságára a Sugovica Daganatos Klub tagjai, az Egészséges Baja Városért Közalapítvány és a város együttműködése mellett.

Kubatovics Tamás

A résztvevők rózsaszín léggömböket engedtek a magasba

Forrás: Petőfi Népe

Tegnap a hagyományosnak mondható demonstráción hölgyek, asszonyok, lányok voltak többségben a Déri-kertben, ahol az életet szimbolizáló fát ezúttal a játszótér közepére ültették el, majd vették körbe az esemény színét viselő szegfűkkel.

Dr. Zöld Lászlóné tanácsnok beszédében a figyelemfelhívás és a szűrővizsgálatok fontosságát hangsúlyozta. Mint mondta: a legfontosabb elindulni és tenni magunkért, családunkért, barátainkért, akik aggódnak, szeretnek, segítenek.

A résztvevők rózsaszín léggömböket engedtek a magasba
Fotó: Petőfi Népe

– A Sugovica klub tagjai itt vannak velünk, ­hirdetve, hogy fontos minden daganatféle megelőzése. Ez a klub harminc éve szerveződött, töretlen lendülettel és empátiával képviseli a daganatos betegek érdekeit, hirdeti a megelőzés szükségességét – fogalmazott.

Szavai után Szent László-s diákok adtak műsort, majd a több mint ötven résztvevő a Sugovica-hídig sétált, ahol a magasba engedték a környezetbarát és magasba repítő gázzal töltött léggömböket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában