Imrehegy

2019.07.13. 11:30

Az év fája lehet az imrehegyi terebélyes eper

Az idei Év fája verseny döntőjébe jutott az imrehegyi terebélyes eper, mely napjainkra a helyi közösségi élet egyik fontos színtere lett. A fák vetélkedőjét – mely 2002-ben indult hódító útjára Csehországból – kilenc éve rendezik meg hazánkban.

Mester-Horváth Nikolett

Valach Csaba és családja vette gondozásába az eperfát

Fotó: Pozsgai Ákos

A versenyen nem a fa életkora, szépsége vagy mérete számít, hanem az a történet, amely kifejezi, miért fontos az adott fa a közösségnek. A kezdeményezés célja, hogy a fák természetben betöltött szerepén keresztül hívja fel az emberek figyelmét a környezettudatosságra. A nevezett fák közül az Ökotárs Alapítvány négytagú szakmai zsűrije választotta ki a tizennégy döntőst, melyekre a közönség júliustól októberig szavazhat.

Az imrehegyi terebélyes eper a település legidősebb fája, körülbelül 140 éves. Feltételezhetően papok ültették az 1800-as évek végén. A gyümölcstermés mellett árnyékos nyugvóhelyet biztosított például második világháborús katonák számára, míg a gyerekeknek – a vastag ágára szerelt hinta miatt – a játék örömét jelentette. A fa népszerűsége, közösségben betöltött szerepe jelentősen megnőtt az elmúlt tíz évben. Egy vállalkozónak köszönhetően a védetté nyilvánított természeti terület közelében lévő fa köré mesterséges tavat építettek, melyet fahíd és kaktuszültetvény díszít. A fa alatt elhelyezett padok és asztalok pedig kiváló helyet biztosítanak klubfoglalkozásoknak, valamint baráti, családi és munkahelyi társaságok számára a kikapcsolódásnak. Igazi közösségi tér alakult ki a fa körül.

A legtöbb közönségszavazatot kapó fa nyeri el az Év Fája díjat, mely egészségügyi felmérésben részesül, és ha szüksége van rá, egy speciális ápolásra szóló utalványt is kap. Az imrehegyiek ennek biztosan hasznát vennék, nevezett fájuk törzsén ugyanis korhadás jelei láthatók, emiatt már csonkolni is kellett. A győzelem a fa védelméhez is hozzásegítené a helyieket.

A hazai verseny győztese részt vesz a jövő év elején megrendezendő európai vetélkedőben is, amelyen az Európai Év Fája címet nyerheti el. A korábbi években négy alkalommal nyerte magyar fa a vetélkedőt.

Valach Csaba és családja vette gondozásába az eperfát
Fotó: Pozsgai Ákos

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában