Rangos elismerés koronázza meg a kecskeméti szaktanár négy évtizedes munkáját

– Mit jelent az ön számára a díj odaítélése?

– Nagyon boldog vagyok, ráadásul az egész óriási meglepetés volt a számomra. Álmaimban mindig ott szerepelt, hogy ezt a díjat megkapjam. Fogalmam sem volt arról, hogy fiatal kollégám, Vincze Béla kezdeményezésére felterjesztettek a díjra. Minden támogatást megkapott hozzá az iskola és a város vezetésétől, valamint a szakmai szervezetektől. Úgy érzem, az iskolában eltöltött több mint negyven évem méltó megkoronázása volt ez a díj, melyet kiemelkedő pedagógiai munkásságomért vehettem át a környezetvédelmi világnap és a pedagógusnap alkalmából megtartott ünnepségen.

– Első munkahelye volt a Kocsis középiskola?

– Igen, büszkén mondhatom el: soha nem is gondoltam arra, hogy váltsak. A Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Szakgimnázium és Szakközépiskola kollektívája mindig is nagyon szerethető volt a számomra. Diplomám megszerzéséig dísznövénykertész-technikusként dolgoztam mint szakoktató a diákokkal, az utóbbi húsz évben mint virágkötészeti szaktanár. Csak köszönettel tartozom az iskola mindenkori vezetésének és kollégáimnak az együtt töltött évekért.

– Több mint negyven évet dolgozott az iskolában. Mindig is tanár szeretett volna lenni?

– Az élet hozta így. Középiskolai tanulmányaimat én is a Kocsisban végeztem el, 1976 és 1979 között. Nagyszerű tanáraim voltak, akik mind szakmailag, mind emberileg nagyon sokat adtak. Kiemelném Kecskeméti Jánost, aki virágkötészetet, dísznövénykertészetet és kertépítést tanított nekünk. Akkoriban ugyanis mi a három év alatt mind a három szakmát elsajátíthattuk. A tanár úr nagyon szigorú volt, de emberséges. Neki köszönhetően szerettem meg a szakmámat. A vizsgák után sem hagytam el az iskolát, itt kaptam munkát. Szakmunkásként segítettem a szaktanárok munkáját a tanüzemben. 1989-ben lettem szakoktató, akkor ehhez még nem kellett tanári végzettség. Később aztán lediplomáztam és megszereztem a tanári diplomát. Néhány éve pedig mestervizsgát tettem.

– Ebben a tanévben vonult nyugdíjba. Hiányzik a munka?

– Nagyon szeretem a szakmám, mindig örömmel tanítottam és adtam át a tudásomat. Sok tanítványomra lehetek büszke, akik ma a város, a megye meghatározó virágüzleteit vezetik vagy dolgoznak benne. Az elmúlt év decemberében búcsúztam el az iskolától, bár csak névlegesen, mivel vissza-visszajártam segíteni a kollégáknak, és a diákok versenyfelkészítésében is részt vettem. A jövő tanévben is szívesen térnék vissza óraadóként, de majd meglátjuk. Emellett a virágkötészeti felnőttoktatásban is dolgozom.

– Mire volt a legbüszkébb az évek során?

– Egy tanár számára mindig a diákok sikere a legcsodálatosabb. A tehetséges diákok kiváló eredményei mellett sok olyan tanítványomra is szívesen emlékszem, akik gyengébb képességekkel érkeztek, mégis szép sikereket értek el. Sosem feledem azt a srácot, aki egy másik iskolából jött át hozzánk, ahol azt mondták neki, ezt a szakmát nem tudja elvégezni. Én láttam benne a küzdeni akarást, a szakma iránti szeretet és közös munkánk eredményeként az országos szakmai tanulmányi versenyen negyedik lett. A szeméből áradó büszkeség, az irántam érzett köszönete és hálája semmihez sem hasonlítható.

– Pihenésre nem is gondol?

– Az elmúlt négy évtizedben sok időmet áldoztam a munkámra, amit nem bánok. Mindig próbáltam egyensúlyozni a család és a munka között, ami mindig sikeresen megoldódott. Most persze több időm jut unokázni, aminek örülök. A kertészkedés sem maradhat el. Van egy kis kertem kecskeméti otthonunkban, és egy nagyobb a kerekdombi nyaralónknál.