időjárás okozta károk

2019.06.17. 12:07

Elkészült a kalocsai Csillagda javítása

Elkészült a tavaly júniusi viharok során súlyosan megrongálódott, 19. századi Haynald-obszervatórium (hagyományos, eredeti nevén Csillagda) helyreállítása. A Kalocsai Szent István Gimnázium tetején álló építményt csúnyán megtépázta a szél és az eső, a tankerülettől nem kis erőfeszítést és anyagi ráfordítást igényelt, hogy megmentse az utókornak – derült ki a pénteki, helyszíni sajtótájékoztatón.

Gábor János

– Komoly káresemény történt 2018. június 28-án: a Csillagda tetejét két helyen is megrongálta a vihar, egyrészt a bádogtetőt több négyzetméteren leszakította, másrészt a két kupola egyikét megemelte. A kalocsai tűzoltók segítségével sikerült annyira rögzíteni, hogy ne legyen balesetveszélyes – foglalta össze az előzményeket Perity Lajos. Az intézményvezető felidézte: az épületet biztosító cég a felújítás költségének csak a „töredékét fedező” összeget állapított meg fedezetként, ezért a Bajai Tankerületi Központtól kértek és kaptak segítséget – így tudták „visszaállítani eredeti állapotára” a sérült kupolát.

– A munka két részletben valósult meg. Még tavaly ősszel helyreállítottuk a bádogfelület nagy részét, ami viszont sokkal nagyobb feladat volt, az a kupolarész helyreállítása. A szakemberek először csak rögzítették, megelőzve a balesetveszélyt és a további állagromlást, aztán tavasszal kezdődhettek a munkálatok – vette sorra az eseményeket Makai Tamás, a tankerület működtetési referense. – Először ebben a magasságban vissza kellett emelni a helyére a kupolát, aztán a sérült gerendák és deszkák cseréje következett, elkészült a párkányzat javítása, a felületkezelés, majd az épülethez illő bádoggal vontuk be a kupolát – írta le a közel tízmillió forintba kerülő munkafolyamatot.

Az egy évvel ezelőtti súlyos viharkár teljes elhárításának utolsó fázisa még csak ezután következik. A legsürgetőbb a történelmi obszervatórium mentése volt, de még hátravan a kupolák alatti épületszárny beázott falainak javítása, festése, amit az intézmény a nyári karbantartások során fog elvégezni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában