Kecskemét

2019.04.19. 14:43

Közbeszerzési tapasztalatokról is tanácskoztak

Az önkormányzati tulajdonú gazdasági cégek konferencia keretében osztották meg tapasztalataikat.

Sebestyén Hajnalka

A Megyei Jogú Városok Szövetsége, az Állami Számvevőszék és a Közbeszerzési Hatóság csütörtökön tartotta meg Kecskeméten, a Hírös Agórában a Tudásmegosztás 23 megyei jogú várossal című országos rendezvénysorozatának negyedik konferenciáját, melyre a kecskemétiek mellett a hódmezővásárhelyi, a szegedi és a szolnoki önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok vezetői kaptak meghívást.

A konferencia célja: a megyei jogú városok gazdasági társaságainak szakmai támogatása. A zárt körű rendezvényen szó esett a cégeket érintő számvevőszéki ellenőrzési tapasztalatokról, valamint a résztvevők bővíthették a közbeszerzésekkel kapcsolatos ismereteiket, és szakmai támogatást kaptak a gazdasági társaságok szabályszerű és eredményes működéséhez.

A házigazda Kecskemét nevében dr. Patay Balázs, a polgármesteri hivatal szervezési és jogi iroda osztályvezetője köszöntötte a résztvevőket.

Hangsúlyozta: a konferencia gyökerei 2010-ig nyúlnak vissza, amikor a megyei jogú városok együttműködést kötöttek az Állami Számvevőszékkel. Ennek részeként kérték többek között az önkormányzati cégek fokozottabb ellenőrzését is. Kecskemét tekintetében az osztályvezető örömmel adott számot arról, hogy cégeiknél komolyabb gond sehol sem volt.

Fotó: Bús Csaba / baon.hu

Több előadást hallgathattak meg cégvezetők. Nagy Imre, az Állami Számvevőszék felügyeleti vezetője a Közpénzügyi szempontok a megyei jogú városok gazdasági társaságainál címmel, Rakovitsné dr. Szini Katalin, a Közbeszerzési Hatóság főosztályvezető-helyettese az In-house beszerzés, részekre bontás, hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások címmel, míg dr. Bakos Balázs, a Közbeszerzési Hatóság főosztályvezetője A közbeszerzési szerződések módosításának és teljesítésének ellenőrzési tapasztalatai címmel tartotta meg előadását.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában