kecskemét

2019.02.11. 17:30

Robotokat programoznak a héten a Gáspárban (videó)

Az Erasmus+ nemzetközi program keretében találkoztak olasz, lengyel és erdélyi robotépítő diákok a Gáspár András Szakgimnázium és Szakközépiskolában, ahol egy hétig tartó versenyen mérik össze tudásukat a vegyes csapatok. A verseny a technikai tudás mellett a közösségépítésről és az európaiság megéléséről szól, melyet változatos programok is segítenek.

Horváth Péter

Forrás: baon.hu

Fotó: Horváth Péter

Hétfőn kezdődött a Robotépítő diákok nemzetközi találkozója a Kecskeméti Szakképzési Centrum Gáspár András Szakgimnáziumában és Szakközépiskolájában. Az Erasmus+ program keretében megrendezett versenyen a harminc 12 és 16 év közötti lengyel, olasz, erdélyi és kecskeméti diák vegyes csapatokban méri össze robotépítési és programozási tudását. A csapatverseny magában foglalja a heti kutatási téma prezentációját is. A munka mellett közösségformáló programokról is gondoskodtak a szervezők. A diákok városnézés során meglátogatják Kecskemét, Szeged és Budapest nevezetességeit, táncházban ismerkedhetnek néptáncainkkal és felkeresik a Neumann János Egyetemet is.

A megnyitón magyar népdalokkal és citeraszóval kedveskedtek a külföldi diákoknak, majd a szervezőkkel közösen elénekelték a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalunkat.

Leviczky Cirill, a Kecskeméti Szakképzési Centrum főigazgatója szerint a program célja, hogy az Európában élő fiatalokat közel hozza egymáshoz. Ez már a harmadik találkozó, a gyerekek már Lengyelországban és Olaszországban is találkoztak korábban. – A robotprogramozáson keresztül közelebb lehet hozni a diákokhoz a mindennapi életünket átszövő informatikát, mintha csak egy száraz programnyelvet tanulnának. Mindemellett a gyerekek megélhetik azt, hogy az Európai Unió polgárai – hangsúlyozta Leviczky Cirill és hozzátette, hogy ennek a hosszú távú karrierre nézve is pozitív hatása van, hiszen a munkaerőpiacon az informatikával foglalkozó szakemberek jövedelme az egyik legmagasabb.

– A Gáspár András Szakgimnáziumban évek óta látogathatják a robotika szakkört a középiskola autószerelői és autóelektronikai képzésben résztvevő hallgatói. Hosszú ideje vesznek részt országos és nemzetközi szintű rendezvényeken. A robotika nagyban köthető az autóiparhoz mert a hallatók által épített robotokban használt érzékelők a piacon lévő elektromos autók szenzoraihoz hasonlóan működnek – mondta Győri Tamás, a projekt szakmai koordinátora.

A Lengyelországból érkezett Agnieszka Pytel kérdésünkre elmondta, hogy a robotika nagy szenvedélye és fontos szerepet játszik életében. A 16 éves lány már négy éve gyakorolja a robotikát az iskolájában és azért jött, hogy nyerjen csapatával.

A versenyen vegyes, nemzetközi csapatokban mérkőznek meg a diákok
Fotó: Horváth Péter / baon.hu

A programot pénteken egy robotszumó verseny koronázza meg, ahol összemérik erejüket a robotok. A robotszumó-verseny a japán szumó birkózás mintájára egy kör alakú pályán zajlik és az a robot győz, ami kitolja a körből a rivális csapat robotját.

Néhány százezer egy jól megépített robot

A robotokról Debreczeni Gergő, az iskola autószerelő szakos tanulója mesélt. A maga építette robot kerekekkel ellátott, gyorsítóáttétes, távolság- nyomás és színérzékelővel ellátott példány. A robotok mindegyike Lego alkatrészekből épül és egy központi egység vezérli, amit a tanulók a verseny céljának megfelelően mindig újraprogramoznak egy számítógépes platform segítségével. Egy példány ára százezrekben mérhető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában