Kecskemét

2019.01.12. 11:30

Eszméletlenül feküdt a hóban, három férfi sietett a segítségére

Hétfő délután mínusz 2–3 fok volt, mikor a kecskeméti Mihályi Zsuzsanna rosszul lett és összeesett az utcán. Körülbelül fél óráig feküdhetett a hóban, mikor három fiatal észrevette és odarohant hozzá. A hölgy örökre hálás lesz nekik, úgy érzi, nélkülük meghalt volna.

Hraskó István

A 36 éves kecskeméti Mihályi Zsuzsanna tinédzserkora óta él egyes típusú cukorbetegséggel. Erre az inzulinhormon hiánya a jellemző. Nagyon oda kell figyelnie a rendszeres étkezésre, és hogy naponta ötször beadja magának az injekciót. Ez általában sikerül is, egyszer-kétszer fordult vele elő szédülés, kisebb rosszullét, de nagyobb baj eddig még nem lett ezekből. A hétfői nap viszont majdnem tragikus lett számára.

Munka végeztével, délután fél 3 körül éppen hazafelé sétált, amikor egyszer csak elkezdett fájni a feje, és meg is szédült, remegett. Nem sokkal később a látása is elhomályosult. Hipoglikémiás rohama volt, ilyenkor a vérben keringő cukrot – glükózt, azaz a szőlőcukrot – nagyobb ütemben veszik fel a szövetek, mint ahogy azt a szervezet képes a keringésbe juttatni. Zsuzsanna kifejezetten az ilyen veszélyes szituációk miatt szokott magánál hordani kekszet, de most csak pár darab volt a táskájában. Nem volt elég. A Czollner téri iskola környékén járt, amikor összeesett.

– A következő emlékem, hogy három harminc év körüli fiatalember guggol előttem, és kérdezget, mi a baj, mit tudnak segíteni. Elmondtam nekik, mi a betegségem, és ők egyből azt mondták, hogy elvisznek a kórházba – idézi fel Zsuzsanna a történteket.

A hölgy egyébként előrelátásból korábban magára tetováltatta a kék körben T1 feliratot (ez az egész világon egységes jelzés az egyes típusú cukorbetegségre), szintén amiatt, hogyha esetleg egyszer elveszti az eszméletét, a segíteni akarók ezt meglátva tudjanak cselekedni. A kabát most eltakarta a tetoválást, de szerencsére Zsuzsanna is magához tért, ahogy a három férfi beszélt hozzá.

Zsuzsanna még ma is beleborzong annak a hétfő délutánnak az emlékébe
Fotó: Bús Csaba / Petőfi Népe

– Kértem őket, vigyenek haza. Felkelni nem tudtam, ők vittek el az autóig, majd beemeltek, és egészen a kapuig kísértek, oda kijött már elém édesanyám. Nagyon rendesek voltak a fiatalok, adtak kekszet, cukros üdítőt, és még többször megkérdezték, ne menjünk-e be a kórházba, de mivel tudtam, mi okozta a rosszullétet, ezt nem tartottam már indokoltnak. Otthon ettem, és jobban lettem – folytatja Zsuzsanna, aki hazaérve rápillantott az órára, és ekkor igencsak megdöbbent. Számítása szerint több mint fél órán át feküdhetett a hóban, eszméletlen állapotban (visszakerestük az Időkép.hu-n, az idő tájt körülbelül mínusz 2–3 °C lehetett Kecskeméten). Azt nem tudja megmondani, vajon mások láthatták-e, hogy a földön hever, de tény, hogy csak a három fiatalember ment oda hozzá.

– Még most sem tudom felfogni, milyen szerencsém volt. Iszonyat érzés belegondolni, hogy milyen rosszul is végződhetett volna. Hálát adok a Jóistennek, hogy ők hárman megálltak és odajöttek hozzám. Pedig az nem a legjobb környék, és hihették volna azt is, hogy drogos vagy részeg vagyok. Ha nem segítenek, szerintem ott halok meg a hidegben. Megmentették az életemet! – mondja Zsuzsanna, aki még napokkal később is a történtek hatása alatt van, és fél, amikor hazafelé sétál. Vajon nem ismétlődik-e meg az egész, haza fog-e érni épségben?

Beszélgetésünk végén azért egy mosoly megjelenik Zsuzsanna arcán. Hozzáteszi: meg akarta köszönni újra, immár tiszta tudattal a három fiatalembernek a segítséget, de sajnos nem tudja a nevüket, és arra sem emlékszik, milyen autóval voltak. A Facebookon leírta az esetet, posztját péntekig közel 5 és fél ezren osztották meg, de egyelőre nem jelentkeztek megmentői. Az interjút is azért vállalta, hogy ily módon is tudassa, mennyire hálás nekik, és hogy mindenki lássa: tényleg vannak jó emberek, akik figyelnek és vigyáznak másokra is.

Ezek is érdekelhetik