baja

2018.11.30. 14:00

Ultrahangkészüléket vásárolt a bajai kórház a gyermekosztálynak

Ultrahangkészülékkel gazdagodott a kórház gyermekosztálya, kölcsöngép után már sajáttal és szinte bármikor vizsgálhatják a gyerekszíveket.

PN

Dr. Szegény Krisztina Kovács Máté, újvárosi óvodás közreműködésével mutatta meg az új eszközt

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Kubatovics Tamás

Az új ultrahangkészülék szerdai hivatalos átadóján dr. Tóth Gábor, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgató-főorvosa kiemelte, hogy az intézmény saját forrásaiból keríthettek sort a beszerzésre. Lapunk érdeklődésére elmondta, a korrekt kapcsolatnak köszönhetően kölcsönösen előnyös megállapodást köthettek a beszállítóval, ennek köszönhetően 12 millió forintért vásárolhatták meg a műszert, ami közel 40 százalékos megtakarítást jelent.

Mérföldkőnek nevezte az osztály életében az új gépet dr. Károly Éva osztályvezető-főorvos, mert a szívfejlődési rendellenességek nem ritkák. Hangsúlyozta: a vizsgálatokat akár az ágy mellett is lehet majd végezni, ami csecsemők, újszülöttek, főleg a koraszülöttek esetén fontos. Óriási dolog, hogy osztályuk tudja ezt a szolgáltatást biztosítani, mert egyébként nagyon kevés gyermekkardiológus szakember van az országban, ez még a klinikákon is probléma, sok megyei osztálynak sincs olyan lehetősége, mint amihez most ők, illetve a térség gyermekei jutottak.

– A gyermekkardiológiai szakvizsgálat része a szívultrahang. Ekkor látjuk struktúrájában, illetve mozgásában a szívet, így tudjuk megállapítani a fejlődési rendellenességeket. Nagyobb gyerekeknél pedig egyre gyakoribb a magas vérnyomás, náluk is a szív funkcióját vizsgálhatjuk. A legfontosabb a diagnózis, ez dönt a következő szükséges lépésekről – fogalmazott dr. Szegény Krisztina, gyermekkardiológus szakorvos.

Lapunk érdeklődésére elmondta: eddig heti 12 vizsgálatot végezhettek a belgyógyászati osztálytól kölcsönkapott gépen. Ez 3 hónapos várakozást jelentett, most február végére tudnak időpontot adni. Ezt jelentősen csökkenteni szeretnék a következő időszakban, mert ezután akár egész munkaidőben vagy ügyeleti időben is végezhető a vizsgálat, ha szükséges. Hangsúlyozta továbbá, hogy mindezt gyerekbarát környezetben tehetik, ami fontos körülmény, mert a szorongást csökkentve lehet vizsgálni, ahhoz ugyanis 15-20 perces nyugalom szükséges.

Dr. Szegény Krisztina Kovács Máté, újvárosi óvodás közreműködésével mutatta meg az új eszközt
Fotó: Kubatovics Tamás / Petőfi Népe

 

Pulzoximétert is kaptak

Alapítványi csatornán keresztül is gyarapodott a gyermekosztály felszereltsége. Wilhelm Ildikó lokálpatrióta indíttatásúnak nevezte szándékát, mely szerint a helyi kórházi osztályon megforduló gyerekeknek kívánt segíteni. Anyagi támogatásából két pulzoximétert vásároltak, ezek a vér oxigénszintjének megállapításánál használatos eszközök.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában