Kecskemét

2018.11.13. 17:30

Jövőre jelentősen egyszerűsödik a civil szervezetek élete

A civil területet érintő kihívásokról, változásokról és célokról Civil Info – NEA 2019 címmel tartott Partnerségi Információs Napelőadást a Főnix Kulturális és Ifjúsági Egyesület (mint a Bács-Kiskun Megyei Civil Információs Centrum címbirtokosa) kedden a Megyeházán. A tájékoztató előadásokat a Miniszterelnökség Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztályának munkatársai tartották a megyei civil szervezeteinek vezetői, tagjai és a kérdésben érintett érdeklődők számára.

Horváth Péter

Rausch Sándor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke köszöntötte a civil szervezetk részéről érkezett csaknem 150 jelenlévőt. Rausch Sándor köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a politikai és a civil szféra nem válik el olyan élesen, mint ahogyan az a köztudatban szerepel. – A politika arról szól, hogy a közéletért teszünk. A hagyományos politikában pártalapon szerveződő egységek működnek, melyekkel kapcsolatban mindenki ízlése szerint dönt. A klasszikus civil szféra a politika finomhangolása, ami nem pártszimpátia alapján működik. A civil szféra szerepe hozzájárul ahhoz, hogy az életünk élhető legyen és ahhoz, hogy közösségek épüljenek, hiszen mindenki mögött ott egy közösség, mely az egyénben a lelket tartja. Ezért fontos, hogy összefogjunk bizonyos érdekek mentén – mondta Rausch Sándor és megköszönte minden civil munkáját.

Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárság helyettes államtitkára a civil szférát érintő kihívásokról, a helyettes államtitkárság munkájáról és a civilek életét érintő 2019-es változásokról beszélt.

A helyettes államtitkár elmondta, hogy az éppen most döntés előtt álló jövő évi változásokat érintő jogszabályok jelentősen egyszerűsítik a civilek életét. A jövő évben már mintegy hétmilliárd forintból gazdálkodhat az alap, melyet kollégiumi rendszerben osztanak el. Ehhez tartozik még a 10 százalékos egyedi keret, melynek 15 százalékra emeléséről hamarosan szavaz az Országgyűlés. Az egyedi kerettel némileg egyszerűbben lehet forrásokhoz jutni, mint a kollégiumi rendszeren keresztül, ennek köszönhetően csaknem megduplázódott az igénylések száma. Szalay-Bobrovniczky Vince hozzátette, hogy ez ugyan jelentős összeg, de még lehetne bővíteni, amire javaslatot is tett már személyesen.

Ha az Országgyűlés megszavazza, január 1-től regionális szervezeteknek lehetőségük lesz egyszerűsített pályázat benyújtására is, melyben 200 ezer forintnyi forrásra pályázhatnak abban az esetben, ha ötmillió forintnál nincs nagyobb bevételük. Ezt a pályázó jó eséllyel el is nyeri. A terület átkerült az Emberi Erőforrások Minisztériumától a Miniszterelnökséghez, így az új pályázatokat az utóbbihoz tartozó Bethlen Gábor Alap írja ki 2019 elején.

A helyettes államtitkár szerint az összevont támogatások is egyszerűsítik majd a civilek munkáját, mely az eddig külön működő szakmai és működési pályázatokat vonja egybe, vagyis a pályázónak elég egy pályázatot benyújtani az eddigi kettő helyett. Véleménye szerint a civil szervezetek fontos társadalmi – és adott esetben az állam munkáját is segítő – funkciót töltenek be, így megérdemlik azt, hogy állami forrásokból támogassák munkájukat.

Jól teljesít Bács-Kiskun

Szalay-Bobrovniczky Vince szerint Bács-Kiskun jól teljesít a civil szervezetek aktivitása terén, ami a NEA (Nemzeti Együttműködési Alap) pályázati lehívásaiban is mérhető, hiszen országosan a negyedik helyen áll a megye: az itt működő 3200 civil szervezet idén közel 500 millió forintot tudott lehívni az alapból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában