Zolnai Lea előbb tanult meg repülni, mint autót vezetni

Zolnai Lea tizenéves kora óta rajong a repülésért, már a középiskola első évében döntött: pilóta lesz. Ifjúkori eltökéltségének eredményeként pedig előbb volt „jogosítványa” vitorlázógépre, mint személyautóra.

– Eszembe sem jutott, hogy más pályát válasszak. Tizenhat évesen már szinte minden szabadidőmet Dunakeszin, a Malév Aero Club repterén töltöttem. Góbéval kezdtem, aztán a KA8 következett, majd átültem a Pirat botkormánya mögé. Nagyjából egy év alatt megszereztem vitorlázógépre a szakszolgálati engedélyt. Abban viszont, hogy a jövőmet a honvédség kötelékében képzelem el, a nagypapámnak volt óriási szerepe. Ő ugyanis hivatásos katonatisztként szolgált a légierőben, TU-2-t, LI-2-t és PO-2-őt repült. Alezredesként vonult nyugállományba. Sokat mesélt azokról az évekről, ezek a beszélgetések voltak rám akkora hatással, hogy elhatároztam: pilótaképzésre a Nato Flying Train­ing in Canada program keretében fogok jelentkezni – emlékezett vissza az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis Szállítórepülő századának 25 éves másodpilótája.

Érettségi után Lea a Corvinus Egyetem hallgatójaként készült a katonai pályára. Úgy gondolta ugyanis, ha mégsem sikerülne megvalósítania a tervét, egyetemi végzettséggel a civil életben könnyen elhelyezkedhet majd.

– Két hónapig úgy is tűnt, hogy környezetgazdálkodási agrármérnök diplomám lesz, de hamar ráébredtem, hogy ez mégsem az én világom. Otthagytam a Corvinust, és jelentkeztem a Nemzeti Közszolgálati Egyetem biztonság- és védelempolitika szakára. Viszont kénytelen voltam kihagyni egy évet, amit pultosként dolgoztam végig az egyik kávézóban. A plusz pontok reményében pedig felsőfokú nyelvvizsgát tettem közben angolból. Az NFTC programra végzősként, 2015-ben jelentkeztem. Vadászpilóta szerettem volna lenni, amire meg is volt minden esélyem. A háromnapos kecskeméti alkalmassági vizsgálaton ugyanis 1/A egészségügyi minősítést kaptam. Júliusban átvettem a diplomát, szeptemberben pedig bevonultam Szentendrére. Bevallom, egy kicsit tartottam ettől a három hónapos katonai alapkiképzéstől, de nem volt annyira vészes. Csak azok a fránya menetgyakorlatok ne lettek volna.

A hadnagyként, az NFTC programba felvett – kiképzendő pilóta beosztásba került – tisztek Szolnokon készültek fel a kanadai tanfolyamra. Már javában folyt a kiképzés, amikor megtudták, hogy egyikük az USA-ban, az Aviation Leadership program keretében végezheti el a pilótaképzést. Mindkét tanfolyamon ugyanazt a géptípust repülik, csak annyi a különbség, hogy Kanadában Harvard II, az Egyesült Államokban pedig T6 Texan II a neve. A hatfős csoportból a nyelvi felmérő Leának sikerült a legjobban – ő utazhatott másfél évre az USA-ba.

Zolnai hadnagy úgy érzi, megtalálta a helyét az alegység közösségében, munkatársai egyenrangú kollégaként tekintenek rá. Ezt Popelyák Péter alezredes, a szállítórepülő-század parancsnoka is megerősítette, bár a fiatal hölgy beilleszkedésére vonatkozó kérdést nem nagyon ­értette.

– A századunknál repülőgép-vezetők szolgálnak, akikkel szemben azonos elvárásokat támasztunk. Teljességgel értelmezhetetlennek tartom a pilótanő megkülönböztetést. Nálunk a szakmai felkészültség, a pontos és megbízható munkavégzés az alapvető követelmény. A szállítógépeink repülését egyáltalán nem befolyásolja, hogy férfi vagy nő a pilóta. Egyébként sem Zolnai hadnagy az első női hajózónk, Pintér Tímea százados ugyanis hosszú évek óta dolgozik az An-26-osokon navigátorként. Új kollégánk munkába állása tehát egyáltalán nem okozott meglepetést a részünkre. Amennyiben pedig szakmailag továbbra is magas szinten teljesít, akkor belátható időn belül átülhet majd az Airbus kapitányi székébe – mondta az alezredes.

Zolnai Lea hadnagy jól érzi magát Kecskeméten, már kezdi megismerni a várost. Szabadidejében nagyokat sétál kutyájával, Hannibállal, amikor pedig a szolgálati elfoglaltsága megengedi, hazautazik szüleihez és barátaihoz ­Budapestre.

Elfogadta a döntést, de álmát nem adta fel, hogy Gripent repüljön

San Antonioban részt vettem egy két hónapos nyelvi továbbképzésen, a gyakorlati oktatásunk pedig Columbusban volt – mondja Lea. 25 órában a Cessna-172-t repültük, majd következett 160 óra a turbólégcsavaros T6-ossal. A felkészítésnek úgy a vége felé járhattunk, amikor azonban az elöljáró közölte: mivel még nem fejeztem be a vadászpilóta képzést, ezért nem Gripent, hanem a légierőben hadrendbe álló Airbus A319-ast fogom repülni. Nem ez volt ugyan a tervem, de elfogadtam a döntést. Tudomásul vettem, hogy hazaérkezésem után a csapatszállító flottánál van rám szükség. Az álmomat azonban tovább dédelgetem: nagyon szeretnék majd Gripent repülni.