2018.06.21. 13:12
Helytörténeti olvasókönyvet is készítenek
Együttműködési megállapodást kötött a Kecskeméti Médiacentrum és a Kecskeméti Katona József Múzeum. Az együttműködés többesztendős múltra tekint vissza.
Rosta Szabolcs és Bán János írta alá az együttműködési megállapodást
Forrás: Petőfi Népe
Fotó: Gulyás Sándor
A Hírös Históriák, a város és a térség múltját feldolgozó magazin Hajagos Csaba történész, muzeológus, a Kecskeméti Katona József Múzeum munkatársa közreműködésével indult el, fél éve pedig havi rendszerességgel jelentkezik az újság televíziós változata.
– Fontosnak tartottuk, hogy a napi események beszámolóin túl felvállaljunk egy olyan feladatot, ami Kecskemét helytörténetének minél jobb megismertetését szolgálja. Abban hiszünk, hogy a város múltjának ismerete, megismertetése szolgálhatja azt a polgári öntudatot, mentalitást, ami erőt adhat a jelen és a jövő kihívásaihoz. A folyamatokat különböző kiadványok, televíziós műsorok, dokumentumfilmek, közös programok megszervezésével tudjuk erősíteni – mondta el Bán János, a médiacentrum igazgatója.
Az idei évi tervek között szerepel egy helytörténeti olvasókönyv elkészítése, szerkesztés alatt áll a város megalapításának 650. évfordulójával kapcsolatos, 48 oldalas összefoglaló munka, illetve megjelenik egy foglalkoztatófüzet is alsó tagozatosok számára.
– A megyei múzeum és a médiacentrum közötti együttműködés országos szinten is követendő példa – emelte ki a megállapodás fontosságát dr. Rosta Szabolcs, a múzeum igazgatója. Elmondta, nap mint nap kerülnek napvilágra olyan információk, melyek újabb adalékkal szolgálnak Kecskemét és környéke múltjának megismeréséhez, amit a társadalom számára is hozzáférhetővé kell tenni.