Kecskemét

2018.03.20. 17:30

Elindult a Hírös Szabadegyetem előadás-sorozata

Ingyenes előadás-sorozatot indított Hírös Szabadegyetem címmel a Neumann János Egyetem, az önkormányzat támogatásával. Praktikus tudást szeretnének átadni közérthető formában, és nemcsak időseknek.

Hraskó István

Szemereyné Pataki Klaudia polgármester kérte az idősügyi tanács tagjait, hogy népszerűsítsék köreikben a Hírös Szabadegyetemet

Forrás: pet

Egy Kecskeméten tavaly végzett kutatás szerint az ötven év feletti lakosság aránya már most 36 százalék, de 2030-ra várhatóan minden második kecskeméti lakos ötven év feletti lesz. Az idős korosztály arányának növekedésére, az ezzel járó problémákra, kihívásokra már most nagy figyelmet kell fordítani – mondta el Szemereyné Pataki Klaudia egy, a napokban tartott sajtótájékoztatón. Az önkormányzat anyagi és szakmai támogatásával már elindult a CédrusNet program, amely a szenior tudáshasznosítást helyezi a középpontba. Ez nem jelent mást, mint az idősek tudásának, tapasztalatának megosztását az utánuk következő generációkkal, valamint egy olyan társadalmi környezet kialakítását, amely értékeli, tiszteli a nyugdíjasok által a kompetenciájuk kamatoztatására tett erőfeszítéseit.

– Az időstársadalomnak is tudnia kell reagálni a változó világra, bekapcsolódni a város vérkeringésébe – mondta a polgármester. A város a sikeres Harmadik Kor Egyeteme mintájára kívánja elindítani a maga előadás-sorozatát, de már nem a Pécsi Tudományegyetemre, hanem a helyi egyetemre támaszkodva. A PTE-vel a tervek szerint azért megmarad az együttműködés. Szemereyné Pataki Klaudia kérte az idősügyi tanács tagjait – a nyugdíjasszövetség és az egyházak képviselőit, az egészségügyi, oktatási intézmények vezetőit –, hogy népszerűsítsék köreikben a Hírös Szabadegyetemet, és gyűjtsenek olyan témákat, amelyek közérdeklődésre tartanak számot. A polgármester azt is kiemelte, hogy már nemcsak időseket érintő kérdésekről ejtenek szót az előadók, és hogy szeretnék aktívabbá tenni a generációk közötti kapcsolatot.

Fülöp Tamás, a Neumann János Egyetem Pedagógusképző Karának dékánja elmondta: praktikus tudást szeretnének átadni közérthető formában. A szabadegyetemben arra is lehetőséget látnak, hogy bemutassák az egyetemen oktatott tudományterületek sokszínűségét, tudósaik felkészültségét, akiknek munkáját szeretnék közkinccsé tenni. Már csak azért is, mert az egyetem nemrég elfogadott társadalmi felelősségvállalási koncepciójában nagy hangsúlyt kap a tudományos ismeretterjesztés, a közéletben való részvétel, a civil szervezetekkel, közgyűjteményekkel, szakmai szervezetekkel való kapcsolatápolás.

Hat előadás lesz az első félévben

Ebben a félévben hat előadás lesz, az első ma. Fülöp Tamás fog beszélni a családkutatásról, a nemzedékek kommunikációjáról. Az előadás 16.30-kor kezdődik, de 16 órától már lesz beiratkozás, regisztráció, hallgatóvá fogadás. Az előadásoknak eleinte a városháza díszterme ad otthont, de a későbbiekben a városházán zajló felújítás miatt a szabadegyetem a Pedagógusképző Kaszap utcai épületébe költözik majd.

Az első félév témái között szerepel még a digitális világ biztonságos használata (április 11.), a pénz világa a gyakorlatban (április 25.), a közösség biztonsága – bűnmegelőzés, prevenció, gyermekvédelem (május 9.), modernizáció és városfejlesztés a 21. században, Kecskemét fejlődése (május 30., előadó a polgármester), környezettudatosság és környezetvédelem (június 13.).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában