Bács-Kiskun

2023.04.09. 14:24

Három hónap alatt 2097 lakástűz: leggyakrabban idős emberek esnek áldozatul

Az idei esztendő első negyedévében országosan összesen 2097 lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat. Ezekben a tüzekben 27 ember vesztette az életét, 176-an pedig megsérültek, többségük füstmérgezést szenvedett. Az áldozatok átlagéletkora 67 év, ebből is látszik, hogy a leggyakrabban idős emberek válnak a tüzek áldozatává. Ezért különösen fontos az ő otthonaikat füstérzékelőkkel felszerelni – írta közleményében a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Tapodi Kálmán

Képünk a márciusi bajai háztűznél készült, ahol egy száztíz négyzetméteres lakóház gyulladt ki

Fotó:

Az első negyedévben keletkezett lakástüzek eloltásához összesen 1541 órára volt szüksége a tűzoltóknak, az égő épületekhez 4098 tűzoltójármű vonult. A három hónap alatt összesen 24 ezer 418 négyzetméter épített terület égett le. 282 otthon vált a tűz miatt lakhatatlanná vagy fűthetetlenné, emiatt 781 embernek kellett átmenetileg elköltöznie az első negyedévben – írta összesítőjében a katasztrófavédelmi főigazgatóság.

A 2097 lakástűzből csupán 6 helyszínen volt füstérzékelő, pedig ezek a tűz keletkezésekor azonnal jeleznek, amikor még van idő cselekedni. Az első negyedévi lakástüzek keletkezési helyét vizsgálva megállapítható, hogy a legtöbb, az esetek 21 százaléka a kéményben keletkezett. 14 százalékuk a konyhában, 10 százalék a hálószobában, 7 pedig a nappaliban. A legtöbb lakástűz nyílt láng használatára, valamilyen elektromos vagy fűtési hibára, illetve főzésre vagy dohányzásra vezethető vissza.

Az első negyedévben a katasztrófavédelem 87 esetben indított tűzvizsgálati eljárást a tűz pontos keletkezési helyének, idejének és okának feltárására. 39 helyszínen szándékos tűzokozás gyanúja is felmerült. 106 épület oltásakor gázpalackok nehezítették az oltást. 

– A lakástüzek megelőzése érdekében éljünk az ingyenes kéményseprés lehetőségével, emellett évente egyszer ellenőriztessük a fűtőeszközeinket is. 

Ha régebben épült épületben lakunk, időközönként érdemes szakemberrel felülvizsgáltatni az otthonunk elektromos rendszerét is. Tanácsos a konyhába, hálóba és a nappaliba füstérzékelőt felszerelni a plafonra – javasolja a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Az első negyedévben 282-szer riasztották szén-monoxid miatt a tűzoltókat. 82 ember szenvedett valamilyen mértékű szén-monoxid-mérgezést, 3 ember pedig meghalt. Akkor keletkezik szén-monoxid, ha beltérben nyílt láng ég és az nem kap elegendő oxigént. A levegő-utánpótláshoz kevés, ha néha kinyitják az ablakot. Állandó és automatikus szellőzésre van szükség, az ablakokba légbevezetőt kell szerelni.

Kecskeméten ismét tűz volt a „szellemházban”

Komoly anyagi károkkal járó tűzesetekhez több esetben kellett vonulniuk idén a Bács-Kiskun vármegyei tűzoltóknak. Az emlékezetesebb tűzesetek közül csak néhányat elevenítünk fel. Január 10-én teljes terjedelmében égett egy körülbelül száz négyzetméteres épület tetőszerkezete Hartán, a Széchenyi utcában. Két nappal később Kecskeméten, a Füzes utcában ismét kigyulladt a „szellemház” tetőszerkezete. Az üresen álló, félkész épületben már többször is volt tűz, legutóbb tavaly júniusban. Kiskunhalason több helyiség is égett abban a házban, ahol egy nő benzinnel akart begyújtani a kályhába. A rajok az épületből kihoztak egy felhevült gázpalackot is, amelyet visszahűtöttek. Március elején Baja külterületén, egy könnyűszerkezetes lakóház gyulladt ki. A tűzesethez a bajai, a nagybaracskai és a véméndi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik öt vízsugárral oltották el a lángokat.

A szén-monoxid érzékelők több esetben is életeket mentettek Bács-Kiskunban. A készülékek jelzése után riasztották a tűzoltókat és a kiérkező egységek magas gázkoncentrációt mértek. Szén-monoxid-mérgezés gyanúja miatt már több embert szállítottak kórházba.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában