emberölés

2018.02.04. 11:45

Beismerte tettét a foktői anyagyilkos

Több késszúrással ölte meg anyját egy foktői nő szombaton, majd öngyilkosságot kísérelt meg.

baon.hu

Mint arról korábban beszámoltunk, egy foktői házban szombaton holtan találtak egy idős asszonyt, aki a helyszíni és halottszemle adatai alapján bűncselekmény áldozata lett. A helyszínre kiérkező járőr az áldozat mellett megtalálta a feltételezett elkövetőt, az asszony lányát, aki cselekménye után véget akart vetni életének.

Fotó: police.hu

A rendelkezésre álló adatok szerint a helyi nő késsel több szúrást ejtett a sértetten, aki belehalt sérüléseibe. Ezt követően öngyilkossági szándékkal többször megszúrta magát, ezért őt sérülései ellátása céljából kórházba szállították.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a nőt, aki beismerte tettét. Őrizetbe vételét követően előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában