A mezőgazdaság képes lehet ellensúlyozni a hiányt

Az uniós mezőgazdasági támogatások csökkentését Nagy-Britannia távo­zásával kapcsolatban vetették fel a brüsszeli döntéshozók. Azt mondják, a sziget­ország nélkül kevesebb forrást tudnak majd biztosítani a tag­országok számára.

Fazekas Sándor, az agrártárca vezetője már jelezte: hazánk elsőként vállalta azt, hogy 20 százalék többletbefizetéssel segít pótolni az esetleges megvonások miatt jelentkező hiányt, azért, hogy a mezőgazdálkodók a jövőben is megkaphassák a ­különböző támogatásokat, legalább a jelenlegi­ szinten. E folytonosság fenntartása különösen hazánk mezőgazdasága számára fontos, hiszen több százezer ember megélhetése függ a nemzeti és az uniós agrárpolitikától.

A területalapú és a zöldítéssel járó támogatásokkal együttesen évente és hektáronként jelenleg 65–70 ezer forintot kapnak a mezőgazdálkodók. Ez valójában nem többletbevétel, hanem a kieső jövedelmük pótlása. Különösen a szántóföldi termesztésben szükséges ez a támogatásnak nevezett finanszírozás­, egyrészt a természeti kockázatok, ­továbbá az alap- és segédanyagok viszonylag magas, illetve a felvásárlási árak hosszabb távon alacsony szintje miatt. A piactól függő utóbbi két tényezőben látnak tartalékot a gazdálkodók.

– Évtizedekre visszatekintve azt tapasztaljuk, hogy a mezőgazdaságot kiszolgálók, elsősorban a vetőmag-előállítók, a műtrágyagyártók tisztán matematikai alapon szabták meg áraikat. Amióta léteznek agrártámogatások, mindig precízen kiszámolták, hol a határa az alap- és a segédanyagok árának, amely szinten még megéri felhasználásukkal termelni. Ez nyomon követhető az utóbbi másfél évtized piaci folyamataiban. Ahogy nőttek a támogatások, szinte annak arányában, évente körülbelül 5 százalékot srófoltak áraikon a beszállítók, így ez idő alatt az áremelkedés elérte a 60–70 százalékot, vagyis végső soron az ellátórendszer kiszippantotta a gazdák zsebéből a ­központi támogatásokat. Úgy gondolom, a juttatások ­lefaragása esetén a beszerzési költségek csökkenésével, a ­felvásárlási árak valós értékre emelésével, az eddigi szinten ­lehetne tartani a gazdálkodók bevételét. Saját gazdaságunkban régóta foglakozunk alap- és segédanyagok forgalmazással is, innen nézve úgy véljük, mintegy 30 százalék tartaléka lehet a mezőgazdaságnak ezen a területen – állítja ­Pesti ­Gábor, a nagykőrösi gazdakör elnöke.

A kérdés továbbá az, vajon a beszállítók, felvásárlók lemondanának-e jövedelmük egy részéről a termesztés stabilizálása érdekében. Vélhetően kénytelenek lennének, mivel sorsuk szintén a mezőgazdaságtól függ. Amiként a feldolgozó­iparé is. Az olyan nagyüzemek, mint a szabadegyházi, a dunaföldvári, tiszapüspöki izocukorgyárak, vagy a ­leendő karcagi kukoricamalom ellátása aligha lehet nemzetgazdasági szinten kérdéses.

Természetesen a jövendőt akkor lehetne pontosan megtervezni, ha tudnánk, milyen mértékű megvonások terhelhetik majd a hazai mezőgazdaságot. A számba vett tartalékok végesek. Drasztikus támogatáscsökkentés pedig az ágazat átrendeződésével is járhat.

– A jelenlegi mezőgazdasági támogatásokat összességében úgy kell értékelni, hogy azok az átlagos szintű termelés szinten tartására elegendőek. Ebből az következik, hogy Duna-­Tisza közén a térség nagyrészt gyenge talaj, illetve nem mindig kedvező klimatikus adottságai miatt, egy jelentős támogatásmegvonást csak a termelési szerkezet átalakításával tudnák túlélni egyes gazdaságok. Például a sovány homokon a rozs termesztése vagy az erdősítés lehet a választás. Szóba jöhet még a ­kertészetre váltás, de a munkaerőhiány erősen sújtja ezt az ágazatot. A váltani kényszerülő gazdaságok számára feltehetően a támogatásokat is átcsoportosítják az ökotermesztés, azon belül például pillangósok bővítésére. Az átlag feletti termést produkáló jó földeken, mondjuk, Felső-Bácskában valószínűleg nem kellene a gazdáknak másféle tevékenységekről gondolkodniuk.

A megkérdezett gazdálkodók, köztük Pesti Gábor is úgy véli: sokkal kevesebb fejtörést okozna a támogatási rendszer jövője, ha a szántóföldi termesztés, az állattenyésztés, a feldolgozóiparok a termelő közösség résztulajdonában lennének.

– A mezőgazdaság csak alapanyagot termel, ezért az ágazat hasznának nagy ­része nem a gazdáknál, hanem az iparban és a kereskedelemben csapódik le. Amennyiben a termesztők a teljes vertikumban lennének tulajdonosok, valószínűleg a külső források átrendezése korántsem ­lenne annyira riasztó számukra, mint az napjainkban.