2021.02.03. 17:27
Májustól számítanak intenzívebb munkára a kalocsai társulásnál
A járványhelyzet teljesen átírta a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás (TEIT) szokásos forgatókönyveit, hiszen társulási üléseket nem áll módjukban tartani. Akadnak azonban olyan feladatok, amelyek nem várhatnak, így egy-egy személyes találkozón, majd tagonkénti egyeztetésekkel hozzák meg a legfontosabb döntéseket. Jó hír, hogy a településeknek folyósított támogatási összegek várhatóan 2021-ben sem csökkennek.
Fotó: Gábor János
Mivel a veszélyhelyzetben 16 polgármester-kollégával nem lehet összegyűlni és döntéseket hozni, ugyanúgy mint a városnál a polgármesteri határozatokkal, itt elnöki határozatok révén működik a társulás – magyarázta dr. Filvig Géza, Kalocsa polgármestere, a TEIT elnöke.
– Nem egy személyben döntök a kérdésekről, így alelnök úrral folyamatosan egyeztetünk és megbeszélünk mindent, miközben a többi polgármester véleményét is kikérjük. Most össze kellett állítani a költségvetést és elfogadni az idei munkatervet – foglalta össze.
A TEIT-elnök elárulta: változatlanul nehéz helyzetben vannak a döntésekkel, mert nem tudják előre, hogy a pandémiás helyzet meddig áll fenn (a kormány épp csütörtökön jelentette be a veszélyhelyzet meghosszabbítását március 1-jéig). Úgy véli, inkább májustól érdemes intenzívebb munkára számítani, de addig is teljesíteniük kell az ellenőrzési és tájékoztatási kötelezettségeiket az atomerőmű és a radioaktívhulladék-kezelő (RHK) kapcsán. Hozzáfűzte,
keresik a lehetőségeket, hogy ebben a helyzetben hogyan tudnak mindennek eleget tenni.
Az elképzeléseket és a rájuk vonatkozó költségvetési tételeket Gáncs Istvánnal megvitatták, és a következő egy-két hétben a társulás többi településvezetőjével is meg fogják beszélni.
– A települések mindig maguk határozzák meg, hogy milyen célra fordítják a pénzt: általában kisebb beruházásokra, állagmegóvó munkákra és karbantartásokra szokták felhasználni. Az atomerőműtől és az RHK-tól kapott forrást általános arányszámok szerint osztják el. A támogatás nagyságrendjében nem várok változást, 320 millió forint körüli összegből tud majd gazdálkodni a társulás az idei évben is – osztotta meg a kalocsai polgármester.
Filvig Géza kérdésünkre elmondta, hogy bár a TEIT-ben rendszeresek azok a tanulmányutak, amelyeken a településvezetők atomerőművek technológiáival ismerkednek, a következő csoportos út idejét még korai lenne megbecsülni. Hozzátette:
a Covid miatt leghamarabb az év második felében lehetséges az erőmű-látogatás,
amit mindenképpen egy Európai Unión belüli országban szeretnének megejteni. Az ilyen alkalmakon a TEIT delegációja nemcsak az adott létesítmény sajátosságaival ismerkedik, hanem találkozik a régió településvezetőivel is, hogy megosszák egymással a tapasztalatokat. Ezeket a protokoll-látogatásokat egyébként nagyon hasznosnak tartja, mert a személyes találkozások alkalmával kiderülhetnek egy-egy típusú atomerőmű jellegzetes előnyei és hátrányai is.