A fővárosi nyüzsgést tanyasi gazdálkodásra cserélte fel a halasi család

Néhány kilométerre található Kiskunhalastól a Nagy-Juhák család tanyája. Érkezésünkkor István és Renáta fogad minket, akik készséggel invitálnak be bennünket a házukba, ahol két kislányuk, Sára és Petra épp mesét néznek a szobájukban. Mi a nappaliban ülünk le, és a fiatal házaspár máris beavat minket megismerkedésük nem mindennapi történetébe.

– István Budapesten született és ott is élt hat évvel ezelőttig, én viszont halasi vagyok és a szegedi egyetemen diplomáztam. A közös pont az életünkben a Bátor Tábor volt, ahol mindketten önkénteskedtünk, ott ismerkedtünk meg. Az egyetem elvégzése után pedig felköltöztem a fővárosba, Istvánhoz – meséli Renáta.

Végül mégsem a budapesti létben találták meg közös életük talaját. – A nászút egy részét a Balaton környékén töltöttük, ahol rengeteg termelői piacot láttunk és az egésznek volt egy olyan hangulata, amibe beleszerettünk. Akkor fogalmazódott meg bennünk a gondolat, hogy valami hasonlóval is foglalkozhatnánk – idézi fel sorsfordító döntésük születésének hátterét Renáta.

Az elhatározást a szóba jöhető vidéki ingatlanok felkutatása követte. Végül a család közelsége és a festői szépségű táj között kellett dönteniük. – Badacsonyban is találtunk ugyanennyi pénzért ugyanekkora tanyát, mint amit végül itt, a Majsai út mentén megvettünk. A balatoni vidék lenyűgözött minket, ráadásul itt született meg az ihlet az új életünkre. A halasi tanya mellett viszont megkerülhetetlen érv volt a feleségem szüleinek közelsége és az erdő friss illata, a tiszta levegő mindkettőnket rabul ejtett – avat be választásuk okaiba István.

Az ingatlanvásárlás után új munkahelyet kellett találniuk maguknak, választott hivatásuknak köszönhetően – ahogy mesélik – egyikőjüknek sem volt nehéz dolga. Renáta a kiskunmajsai pedagógiai szakszolgálatnál kezdett el dolgozni, majd átkerült Halasra, István pedig a Digit Irodában talált munkát.

Beszélgetésünk ezen pontján a házaspár legkisebb gyermeke, a néhány hónapja született István hangos sírással jelzi szüleinek, hogy kialudta magát. Az interjú gyerektársaságban folytatódik tovább, a kisfiú édesapja karjában, nővérei pedig a szülők mellé bújva hallgatják a beszámolót a Tejes Tanya születéséről. – Három éve sikeresen pályáztunk tanyafejlesztési forrásra, három tehénnel kezdtük, ma pedig már négy fejős- és három növendék jószág van nálunk. Egy kedves szomszédunknak köszönhetően tanultuk meg a tehéntartás fortélyait. A tejtermékek készítését pedig autodidakta módon az internetről sajátítottuk el – emlékszik vissza a kezdeti lépésekre a családfő.

A romantikus elképzeléseiket azonban viszonylag hamar beárnyékolta – ahogy ők fogalmaznak – a rideg valóság. Az első évben, önhibájukon kívül, majdnem elvesztettek egy tehenet, ráadásul István a főállása mellett kora reggel és az esti órákban gondoskodott az akkor még csak a Facebookon árult termékeik házhoz szállításáról. – Nagyon nehéz volt, és be kellett látnunk, ha az ember meggebed és huszonnégy órában dolgozik, akkor is történhet baj. Emellett ebben a munkában nincs meg az a stabilitás, nyugalom, mint egy alkalmazotti munkakörben, ahol lehet táppénzre vagy szabadságra menni. Nincs karácsony vagy hosszú hétvége, mert a teheneket folyamatosan el kell látni – részletezi a nehézségeket Renáta.

Több mint két évvel ezelőtt István felmondott a munkahelyén, azóta teljes kapacitással a családi gazdaságban dolgozik, a házhoz szállítást pedig felváltotta a halasi piacozás, ami a kezdeti napi 25–30 liter helyett most 140–200 liter tej feldolgozását jelenti. A trappista jellegű sajt, a tejföl, a túró és a natúr joghurt alapkészletet fokozatosan bővítették, színesítették a vevők igényeinek megfelelően. – A lila hagymás, kapros, olívabogyós sajtjaink mellett készítettünk már például diós-csilist és fokhagymás-köményeset is. Aztán volt, hogy az egyik vevő jelezte, lehetne kicsit sósabb a sajt, a másik azt kérte, ne legyen annyira sós. Mi ehhez igazodva próbáltunk olyan ízesítést kialakítani, ami nagyjából mindenkinek megfelel. Amióta pedig van füstölőnk, a parenyicák a slágertermékek – mondta az édesanya.

A joghurtokhoz a lekvárokat Renáta készíti, igyekeznek hozzá a gyümölcsöket – például meggyet, epret, körtét, birsalmát – helyi termelőktől vásárolni. Termékeikben nincs tartósítószer, aroma és ízfokozó sem, minimális cukrot használnak. Ez a fajta értékteremtés az egyik érv, amit megemlítenek, miután határozott igennel felelnek arra a kérdésre, hogy a megpróbáltatások ellenére megérte-e feladni korábbi életüket. – Nyugodt, tiszta környezetben, a természet közelében nevelhetjük fel a gyermekeinket. Olyannyira igaz ez, hogy volt, amikor a lányok a reggeli ébredés után az ablakból nézhették, ahogy az erdőben legelnek az őzikék – mutat rá a legfontosabb szempontra Renáta.

Látogatásunk végéhez közeledve a család apraja-nagyja körbevezet minket a kis gazdaságban, ahol az elsőszülött gyermek, a négyéves Sára már otthonosan mozog. Kiveszi részét a tehenek körüli teendőkből, az édesapa büszkén meséli, hogy csemetéje már fejni is megtanult. Az édesanya pedig elárulja, igazi közös munka az övék, hisz a kislány a sajtok fűszerezésében is szívesen segít.