Szingli vagy Svindli

2023.10.06. 09:29

Tápai Andi máris ágyba bújt az egyik versenyzővel

A kiskunhalasi származású Tápai Andi párkereső műsora 5 héten keresztül tart, de már a 3. napon ágyba bújt az egyik versenyzőjével.

Orosz Fanni Flóra

Tápai Andi

Fotó: VIASAT3

Tibor volt a pizsama parti másik résztvevője, de a többi versenyző megnyugvására, nem kerültek annyira közel egymáshoz, mint amennyire Tibor szerette volna. Ugyanakkor rengeteg információt megtudott a többiekről Andi, Tápai Szabina húga a bizalmába fogadta, és ez később még jól jöhet neki, hiszen a tét nem kevesebb, mint 20 millió forint. A milliók mellett persze a lány szíve is benne lenne a csomagban, de talán két lány még Tibinek is sok lenne, hiszen meg kell birkózni még egy dühös barátnővel: kiderült ki az első svindler.

Tibi másfél éve van együtt barátnőjével, és nélküle nem tudja elképzelni az életét. Gina pedig állandóan hangsúlyozza: 20 millióért neki bármi belefér! Gina lelkesedése hamar alább hagyott, amikor visszanézte az éjszakai felvételeket az ottalvásról, de hozzátette: –Tudom azt, hogy ország-világ előtt nem alázna meg, nem járatna le.

A csütörtöki epizód a volt kézilabdázó számára rengeteg romantikát tartogatott, rózsacsokrot, érzéki masszázst, és hízelgést, de mindez nem változtatott azon a tényen, hogy valakinek ismét haza kellett mennie. Andi tudta kit válasszon, bízott a megérzéseben: Tamást küldte haza, Tibi szingli ikertestvérét. A lány ezúttal hatalmasat tévedett.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!