OTP Bank Liga

2018.07.21. 19:00

A Debrecen három ponttal gazdagodott

A hazai labdarúgó élvonalbeli bajnokságának első fordulójában a Puskás Ferenc Akadémia 0-1-re kikapott a DVSC-től.

A csereként beállt Ezequiel Calvente 77. percben szerzett góljával nyert a Debreceni VSC a Puskás Akadémia otthonában a 2018–2019-es idény nyitó mérkőzésén.

A szezon első ziccerét a 3. percben a Debrecen csatára, Takács bombázta a hazai kapusba, majd tíz perc elteltével tízméteres fejese is célt tévesztett. A PAFC negyedóra elteltével „érkezett meg” a meccsbe, és Diallo révén lesgólig jutott. A vendégek egyik sarokrúgásukat követően centiméterekre voltak a gólszerzéstől: Márkvárt a gólvonalról vágta ki a kapura fejelt labdát. A hajdúságiak lendülete a szünetig sem hagyott alább, de a vezetést nem tudták megszerezni.

Fordulást követően kiegyenlítettebb lett a mérkőzés, ezzel együtt jelentősen esett az iram. A hazaiak ötlettelenül játszottak, helyzetekig sem nagyon jutottak el. A debreceniek többször is, és az egyik ilyennél Calvente fejesével megszerezték a vezetést. A felcsúti csapat küzdött az egyenlítésért, de a játékába sok hiba csúszott, így nem sikerült egyenlítenie. A Debrecen megérdemelten szerezte meg a három pontot, a felcsútiak pedig még mindig nem nyertek bajnoki mérkőzést a debreceniek ellen.

Borítókép: A felcsúti Radó András (k), valamint a debreceni Tőzsér Dániel (j) és Kusnyír Erik (b) a labdarúgó OTP Bank Liga 1. fordulójában játszott Puskás Akadémia FC – Debreceni VSC mérkőzésen a felcsúti Pancho Arénában 2018. július 21-én. Forrás: MTI / Bodnár Boglárka

Ezek is érdekelhetik