orkesztika

2019.01.08. 21:05

SzólóDuó Nemzetközi Tánc Fesztivál kezdődik szerdától Budapesten

Idén mintegy 70 pályázatból választotta ki a szakmai zsűri a programba került 22 produkciót.

Huszonkét koreográfiát láthat a közönség a szerdán kezdődő 20. SzólóDuó Nemzetközi Tánc Fesztiválon, amelynek célja, hogy a kezdő és tapasztalt alkotókat, táncosokat újabb alkotásaik bemutatására bátorítsa.

Az Orkesztika Alapítvány idei, jubileumi fesztiválját négy jelölőkör előzte meg Németországban, Lengyelországban és Magyarországon, a további pályázók pedig videón keresztül adhatták be jelentkezésüket – olvasható a szervezők közleményében.

A SzólóDuó Nemzetközi Tánc Fesztivál lehetőséget teremt az alkotóknak, hogy művészi elképzelésüket szabadon bemutathassák.

Azok a résztvevők, akik a jelölőkörökön nyújtott teljesítményük alapján továbbjutottak a versenyprogramba, személyes szakmai visszajelzést kapnak a zsűritől, ezzel segítve önálló alkotói fejlődésüket. A legjobb produkciók a szakmai zsűri döntése és a közönség szavazatai alapján nyerik el a díjakat.

A versenyprogram legjobbjait a fesztivál záró napján a SzólóDuó 2019 Gálaesten, január 12-én láthatja majd a közönség.

Idén mintegy 70 pályázatból választotta ki a szakmai zsűri a programba került 22 produkciót, amelyek január 10. és 11. között a MU Színházban mutatkoznak be.

A gálaesten ismét láthatók lesznek az idei év legjobb produkciói, emellett a Magyar Mozdulatművészeti Társulat részleteket ad elő a 7 Fő Bűn című előadásából. A fesztivál vendégelőadója lesz továbbá Anna Piotrowska, Egyed Bea és Feledi János is.

A 20. jubileumi SzólóDuó Fesztivált az alapító, a tragikus hirtelenséggel elhunyt Fenyves Márk emlékének szentelik, így a fesztivál minden napján bemutatnak egy-egy koreográfiát, amelyet a sztárfellépők a mozdulatművész munkásságából inspirálódva, rá emlékezve készítettek el.

A fesztivált kísérő programok között szerepelnek olyan nyitott, szakmai beszélgetések, amelyeken az alkotók visszajelzést kaphatnak a szakma képviselőitől és a közönségtől egyaránt, délelőttönként pedig az Orkesztika Alapítvány – MOHA-Mozdulatművészek Házában szakmai workshop keretében Anna Piotrowska kurzusára várják a profi és kezdő táncosokat.

Borítókép: Bányai Mirjam Léna a SzólóDuó Nemzetközi Táncfesztivál első versenynapján a MU Színházban 2018. január 11-én.

Ezek is érdekelhetik