2023.03.02. 06:26
Halálos tragédia Nagymányokon: nyitott ajtóval indult el a busz
Egy 60 éves nő életét vesztette.
Fotó: police.hu
Újabb részletek derültek ki a nagymányoki tragédiáról. Mint megírtuk, egy 60 éves nő életét vesztette kedd reggel, amikor egy mozgó buszról szállt le.
A rendőrség és a helyiek a teol.hu-nak is megszólaltak a részletekről. A lap értesülései szerint a nő elvesztette az egyensúlyát, így esett le a buszról, beütötte a fejét az útpadkába.
Sajnos a koponyasérülései olyan súlyosak voltak, hogy sem a helyszínre érkező rendőrök, sem a mentők nem tudták újraéleszteni.
Szemtanúk szerint a nő előtt többen leszálltak már, és még utána is sokan szerettek volna leszállni, az ajtó nyitva volt, de a busz elindult, ekkor történt a tragédia. Az utasok, amint látták, mi történt, kiabáltak a sofőrnek, hogy álljon meg.
Komlósiné Kiss Anett, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője arról tájékoztatta a portált, hogy az ügyben – a helyszínen rögzített és beszerzett bizonyítékok alapján – halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak a Bonyhádi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztályán.
Krimi
- Dohányboltból sikkasztott, majd kirabolt egy másik dohányboltot egy magyar férfi
- Legalább 12 ember meghalt, amikor felborult egy óriásplakát
- Sokkoló felvételek: házba csapódott egy teherautó, a nappaliban állt meg a kocsi
- Hajmeresztő: forgalommal szemben haladt egy óriási kamion (videó)
- Ijesztő hétindítás: több hazai iskolát is ki kellett üríteni (videó)