Világkiállítás

2020.02.20. 20:43

Szerkezetkész a dubaji expo magyar pavilonja

Elkészült az októberben kezdődő dubaji világkiállítás magyar pavilonjának szerkezete, az épület tetején pedig az építők hagyományainak megfelelően bokrétát helyeztek el csütörtökön.

Csernyus Lőrinc vezető építész, a pavilon tervezője az ünnepségen az ifjúkor végéhez, a felnőtté válás kezdetéhez hasonlította a bokrétaünnep jelentőségét, amely azt jelzi, hogy az épület elérte legmagasabb pontját, már nem nő tovább.

A fa élő anyag. Lélegzik, mozog. Jelkép, szimbólum. Az építés történetének egyik archetípusa

hangoztatta Csernyus, kiemelve, hogy a XX. századi építészet irányzatai közül fontos szerepet kapott a Makovecz-féle organikus építészet, ennek volt egyik kiemelkedő példája a sevillai pavilon az 1992-es expón, amelynek építésében maga Csernyus is részt vett.

A pavilon tematikája a vízre épül, amelyben Magyarország gazdag. A vizet mutatja be víz használata nélkül tudatta az építész.

Az építész a közmédiának elmondta, hogy őt magát is meglepte, hogy Dubajban a fa szinte teljesen ismeretlen mint építőanyag, ezért a szerkezetet Magyarországon már egyszer főpróbként összeszerelték, mert a helyszínen már nem lehet helyrehozni, ha valami nem a terveknek megfelelően alakul. Az MTI kérdésére elmondta, hogy holtversenyben két olyan épület van, amelyeket eddigi pályája csúcspontjának lehet nevezni, a csengeri Makovecz Imre általános iskola épülete és a dubaji magyar pavilon.

Takács Szabolcs, a dubaji expó miniszteri biztosa kijelentette, hogy a bokrétaünneppel azok előtt hajtanak fejet, akiknek olyan speciális tudásuk van, amely nélkül ez a pavilon nem jöhetett volna létre. A miniszteri biztos hangsúlyozta, hogy a kormány számára fontos a Makovecz-örökség ápolása, amely egyedi a világon, és a sevillai expó egyik leglátványosabb épülete a Makovecz Imre által tervezett magyar pavilon volt. A mostani rímel a dubaji expó egyik kulcsszavára, a fenntarthatóságra, mert víz felhasználása nélkül épült mondta Takács.

Magyarország számára nem volt kérdés, hogy ezen (az expón) részt fogunk venni

szögezte le a miniszteri biztos.

„Egy olyan országból jövünk, Magyarországról, amely 1100 éve van Európa szívében, és amelynek nagyon sok olyan eredménye van, amelyet meg tudunk és meg is kívánunk mutatni tette hozzá Takács Szabolcs. Az expóról szólva a politikus megállapította, Dubaj olyan méretű esemény megrendezésére készül, amely a világ kiemelt kulturális és sportrendezvényeinek élvonalához tartozik.

Mi, magyarok büszkék lehetünk arra, hogy a tudományos eredményeinkkel, a magyar művészet, a kultúra alkotásaival, gazdasági teljesítményünkkel hozzájárultunk Európa kulturális, gazdasági és társadalmi fejlődéséhez, mindahhoz, amit ma Európának hívunk, és mindeközben meg tudtuk őrizni az identitásunkat

hangoztatta Takács. Hozzátette: a világkiállítást Magyarország arra is szeretné felhasználni, hogy a keleti nyitás egyik újabb fontos lépésével helyzetbe hozza a magyar cégeket, kis- és közepes vállalakozásokat, start-upokat. Emellett pedig az expó turisztikai esemény is a világ egy tőkeerős, fizetőképes részén, és talán őket is meg lehet szólítani a magyar gyógyvizek és édesvizek, egészségturizmus lehetőségeivel fejtette ki a miniszteri biztos.

A magyar pavilon ki fog tűnni azzal, hogy nem futurisztikus, hanem archaikus építészeti stílust képvisel, amely a makoveczi szellemi örökségre épül, és ezzel egy picit bemutatjuk az 1100 éves magyar történelmet és identitást is

jelentette ki a közmédiának Takács Szabolcs a rendezvény után.

A miniszteri biztos elmondta, hogy ha Magyarország nem venne részt az expón, akkor mindenből kimaradna, hiszen ez olyan világesemény, amelyen a világ gyakorlatilag összes országa részt vesz. Aki nem jön el ide, az olyan lehetőségtől fosztja meg magát, amilyen csak ötévente adódik mondta, hozzátéve: ha a tervek megvalósulnak, rövid, de legkésőbb középtávon meg fognak térülni.

Tóth Andrea, az Expo 2020 ügyvezetője az ünnepségen kijelentette, hogy

minden a terv szerint halad, és a magyar lesz a világkiállítás legkülönlegesebb és legegyedibb pavilonja, amely a makoveczi szellemiséget képviseli.

A magyar pavilont 17 magyar ács építette fel Dubajban, és a tervek szerint szeptember 15-re készül el. A dubaji világkiállítás 2020. október 20-től 2021. április 10-ig tart, és a szervezők 25 millió látogatóra számítanak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában