születésnap

2020.03.28. 10:32

Csisztu Zsuzsa ötvenéves lett

Mostanában az ötvenes nők inkább néznek ki harmincasnak vagy negyvenesnek.

Igaz ez Zsuzsára is, aki nemcsak külsőleg látszik fiatalnak, hanem lélekben és lendületben is letagadhat legalább két évtizedet – írja a hot! összeállítása alapján a Vasárnap Reggel.

Az ember sejtjei nemigen vesznek tudomást arról, hogy olyan naptári nap jött el, ami után illik megöregedni. Ma is legalább annyira energikusnak érzem magam, mint a harmincas éveimben, és szerintem most jobb formában vagyok, mint jó néhány évvel ezelőtt. Teljesebb értékű életet élek, hisz szakmailag és a magánéletemben is sok mindent elértem, amire vágytam. Van két szép és okos fiam, nagyszerű férjem, és olyan korszakot tudok magam mögött, ami tele volt szakmai kihívásokkal. Három gyönyörű férfival élek együtt, ez elég jó ok arra, hogy fiatal és energikus maradjak. Fizikailag is vigyázok magamra, beleférek még a báli ruhákba, igyekszem megőrizni a kondíciómat a fiúk miatt is – mondja a műsorvezető.

Az elmúlt pár hónapban megcsinálta a Csisztu Sport Cast podcastet, egy több felületen elérhető, saját, sport tematikájú beszélgetős műsort,

amelynek – egyedülálló módon – videó verzió ja is van a saját YouTube-csatornáján. Januárban az Év sportolója-választásra sikerült meghívnia a világ legnagyobb élő úszólegendáját, Mark Spitzet és a feleségét. Élete egyik legnagyobb szakmai kihívása a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség kongresszusának a megrendezése volt. Ezenkívül két egyetemen tanít sportdiplomáciát.

Hálás lehetek, hogy minden szempontból remek lehetőségeket kaptam. Mi bajom lenne a korommal? Semmi. Sokat dolgozom, de persze a családomé a prioritás. Amikor szükség van rám, jelen vagyok az életükben, a férjemmel együtt visszük-hozzuk őket az iskolába, óvodába, mindig friss étel várja őket. Főként ketten menedzseljük a családot a férjemmel, nem is nagyon megy másképp, mert nagyszülőkkel nem állunk jól. Az én szüleim már nem élnek, a férjeméi pedig vidéken laknak, nehezen lehet őket kimozdítani, de szerencsére azért besegítenek a pótnagyik, amiért nem lehetünk elég hálásak – meséli.

A születésnapjára a férje, Norbi alaposan meglepte, a szokásos kulináris élvezeteket kiegészítette valami különlegessel.

Évek óta szokásunk, hogy ilyenkor új éttermekbe visszük egymást vacsorázni. Most is erre számítottam, ám hatalmas baráti társaság várt rám

a számomra új étteremben, szó sem volt csendes ünneplésről. Norbitól kaptam egy káprázatos gyűrűt. Két nappal korábban egy Valentinnapi partin Rónai Gábor barátunk belekezdett egy kis mesébe, hogy az egyik barátjának születésnapja lesz, majd kimondta a nevemet, és

elővett egy egyedi tervezésű gyűrűt. Derült égből villámcsapásként ért a dolog, nagyon megható volt – mondta a lapnak.

Nem látszik rajtuk a koruk

Bármilyen hihetetlen, Claudia Schiffer, aki a nyolcvanas-kilencvenes évek szupermodelljeinek generációjához tartozik, az idén betölti az ötvenet. A háromgyermekes anyuka tavaly még meztelenül pózolt egy magazin címlapján, és nem volt miért szégyenkeznie. Az amerikai világsztár, Uma Thurman is idén lesz ötvenéves, róla sem mondaná meg senki az életkorát.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában