Gazdaság

2012.06.21. 13:06

Mindössze nyolcvanezerből hozza ki az éves fűtést

Különleges házat épített magának Németh Ferenc. A tiszaalpári férfi föld alattinak mondja lakrészét, amiben már több mint egy évtizede laknak családjával.

Szentirmay Tamás

Már az első házát, amit harminc évvel ezelőtt épített, hőszigetelte, hogy ne kelljen olyan sokat fizetni a fűtésért. Később azon gondolkodott, milyen új házat tudna építeni, aminek a fenntartási költsége még alacsonyabb.[caption id="" align="alignleft" width="334"] Nem hagyományos háztető, de kiválóan el lehet érni róla a gyümölcsfák termését
[/caption]

Ekkor jött az ötlet, hogy föld alá kell építeni, mert fűtés szempontjából az a legkifizetődőbb. A házat saját maga tervezte, és a kivitelezést is ő végezte tizenegy évvel ezelőtt. Mindössze fél év kellett ahhoz, hogy a föld alatti ház megépüljön. Lejtős területen elegyengetett egy nyolcvan négyzetméteres területet. A ház falát fából építette, amire hungarocell hőszigetelőt tett, a víz szigetelését pedig tófóliával oldotta meg. A ház tetején húsz centiméteres föld van, az oldalain pedig több méter vastagságú.

Az akkori áron számítva fele összegből meg tudta valósítani, mintha hagyományos házat épített volna. A fényt a kilenc négyzetméteres tetőn lévő ablak biztosítja. A föntről jövő fény háromszor olyan erősen világít, mint az oldalról jövő. Nyáron reluxát kell felszerelni, hogy ne legyen olyan erős a nap fénye és ereje. Nemcsak a szigetelése, de a hőháztartása is jó a háznak. Érdekességként említi, hogy a tetőről szedi a közelben lévő gyümölcsfák terméseit.

Több mint tíz éves tapasztalatából mondja, hogy egy szezonban negyede a fűtési költsége a háznak, mint egy átlag lakásnak. Mivel gáz nincs az utcában, fával tüzel. Amennyiben négy hónapot számítunk egy fűtési szezonra, akkor nyolcvanezer forintból meg tudja oldani a fűtést. A lakásban egy nagy helyiség van, ott főznek, alszanak, tévéznek. A két általános iskolás gyereknek van egy kis szobája, ahova el tudnak vonulni tanulni, aludni. Ezenkívül még egy fürdőszoba tartozik a lakáshoz. A családi élet azonban egy helyiségben zajlik.[caption id="" align="alignleft" width="334"] Általában a központi helyiséget használja a család
[/caption]

Az udvaron található egy ezer négyzetméteres tó is, amibe halat telepített, mert a gyerekei szeretnek horgászni. Néhány évvel ezelőtt, az árvíz idején, homokzsákokkal kellett megvédenie a családnak föld alatti otthonát. Azóta Ferenc épített egy olyan magas betonfalat, amilyen a víz magassága volt. Az udvaron a gyerekek szórakozását különböző játékok segítik. Van vízi csúszda, drótkötélpálya, hinták, trambulin, de fára is lehet mászni védőkötél segítségével. Németh Ferenc szereti azt a környezetet, ahol él, nem vágyik máshova. Amint mondja, apjától örökölte azt a tulajdonságot, hogy szorgalommal, odafigyeléssel mindent meg lehet valósítani.

Ezek is érdekelhetik