Virágba borult otthon

Sebestyén Hajnalka

Nagyon szeretem a virágokat, ha tehetem a szobanövények mellett vágott virág is van az otthonunkban. Sok mindenért imádom a tavaszt és a nyarat, ezek egyike a kertben nyíló sok-sok virág. Indultunk a jácinttal, tulipánnal, nárcisszal, majd jött az orgona. Nálam utána van egy kis szünet, így marad a vásárolt virág, de lassan már bontakoznak a kora nyári kerti virágok. A napokban azonban felfedeztem a mezei virágokat, melyek csak úgy szabadon, vidáman pompáznak a fűben. Próbát tettem, és egy csokorra valót szedtem: kamilla-, búzavirágból és még valamilyen lila virágból. Nemcsak szép lett a bokrétám, de már egy hete pompázik a vázában. Nem úgy, mint a bolti társai, melyek vélhetően messziről utaznak ide és talán még egy kis fagyasztókamrát is megtekintenek belülről. 

virág, tavasz, jó reggelt
Fotó: shutterstock.com / illusztráció