Természetközeli élet

Érdekes vitáról olvasgattam a közösségi oldalon. Valaki feltett egy vadregényes hegyoldalba épített házról készült fotót, a hozzá tartozó állatokkal, nagy kerttel. Akár a gyimesi csángóknál is járhatott volna a fotós, majd egy hozzászólásban az olvasó megemlítette, hogy ő bizony nem tudna ilyen nyomorban élni. Mert a természetben önfenntartó volt a ház, a víz, a villany nem volt olyan könnyen elérhető, mint egy városban.

Elgondolkodtató volt az erre érkezett néhány reakció. Tapasztalatom szerint, a természetközeli lét varázslatos harmóniát hoz az ember életébe. A városi élet zajos és szüntelen, rohanásunk által kísért a mindennapokban. Az időnk egyre inkább elfolyik a városi életvitelben, és ritkán találunk időt az elmélyülésre. Ezzel szemben, úgy gondolom, hogy a kis falvakban, a természet ölelésében az emberi lélek megtalálja békéjét, és szabadidejét a megfontolt gondolkodásra fordíthatja. A városi élet gyakran függ a gépjárművektől, ami óriási károsanyag-kibocsátással jár. Ezzel szemben a falvakban az emberek gyalog, kerékpáron vagy tömegközlekedéssel közlekednek, csökkentve a környezeti terhelést, az ökológiai lábnyomot.

Az idő természetes ritmusához való visszatérés a falvakban megtalálható. A fenntarthatóság szempontjából a természetközeli életforma sokkal kevesebb erőforrást igényel. A kertekben a saját zöldségtermesztés és az élelmiszerhulladék minimalizálása a fenntartható életre való átállás része. Arról már nem is szólva, hogy semmilyen közszolgáltatási díjemelés, változás nem érinti azt, aki vállalja a természetes életet.

Még egy fontos dolog: a városi élet felgyorsítja az időt, míg a falvakban a lassúság és a jelen pillanat élvezete dominál. A városi élet gyakran elszakít minket a természettől és gyökereinktől, míg a kis falvak emlékeztetnek bennünket arra, hogy részei vagyunk a földnek.