Kutyakaland

Hogy kell úgy sétáltatni egy kutyát, ahogy az a nagy könyvben meg van írva? Ezt sajnos nem tudom. De hogyan kell úgy sétáltatni az ebet, hogy az ember mindenféle kalandokba keveredjen? Ebben szinte profi vagyok.

A kutyám 12 éves, ez idő alatt pedig bőven volt részem a vele kapcsolatos kalandokban, amik néha ijesztőek voltak, azonban a legtöbbre vidáman gondolok vissza. A mókás kis bohócunk mindig belekeveredik valamibe. Most éppen jól ránk ijesztett, ugyanis séta közben egy szép nagy darab nyers húst talált, amit szinte egy-két harapással le is nyelt. Reggelig figyeltük az állatot, már felkészültünk arra, hogy valami baja lesz, de eltelt az éjszaka, és kiderült, hogy az ebnek kutya baja. Ugyanúgy ébresztette a családot, ahogy szokta: hajnalban és hangosan. Itt már tudtuk, hogy nem lesz itt olyan nagy vész, de azért engem továbbra is érdekelt az, hogy honnan került oda az a hús, és hogy ki tette oda.  

A következő séta új meglepetést tartogatott a számunkra. Olyat, amire nem is számítottam. Kiderült, hogy a minket körülvevő emberek nem is olyan rossz szándékúak, mint ahogyan azt én gondoltam. Merthogy természetesen én azt hittem, ez a kihelyezett hús egy mérgezett csali, ami a kutyások számára nem is olyan vicces, de kiderült, hogy nem. 

A kutyám – az elfogultságot félretéve is – nagyon aranyos. Olyan simogatni való kis kutyus. Így hát, az egyik szomszédunk aznap örömmel üdvözölte és beszélgetésbe kezdtünk. Elmeséltem neki, hogy már azt hittük, nem éli túl az éjszakát, de milyen szívós egy állat, hogy legyőzte a mérget is. A szomszéd tágra nyílt szemmel nézett rám, s közben meglepetten mondta, hogy ő a macskáknak tette oda a húst, ami nem is volt mérgezett. 

Nos, nagy kő esett le a szívemről, és az is biztos, hogy valamennyire visszanyertem az emberekbe vetett bizalmamat is. Ugyanis az ijedtségen kívül senkinek sem esett komolyabb baja, és ez a történet ráébresztett, hogy nem minden helyzet olyan rossz, mint amilyennek látszik!