A film forog tovább

Múlt heti hír volt, hogy a koronavírus-járvány miatt Párizsban leállt a második világháború idején játszódó Adieu Monsieur Haffmann! (Viszlát, Haffmann úr!) című film forgatása, és a kijárási korlátozás bevezetése miatt a díszleteket sem tudták lebontani.

Két utca most úgy néz ki, mintha nyolcvan évet visszamentünk volna az időben, és különösen nyomasztó, hogy a falakat a náci megszállást idéző, az akkori kijárási tilalomra vonatkozó plakátok borítják. Szinte ezzel a hírrel egy időben jelent meg itthon egy másik: a koronavírus-járvány és az olimpia elhalasztása ellenére tovább forog a Hosszú Katinkáról szóló, A Katinka című életrajzi dokumentumfilm.

„A készülő dokumentumfilm megörökíti a jelenlegi vészhelyzetet is, amikor a háromszoros olimpiai, 26-szoros világ- és 34-szeres Európa-bajnok magyar úszó – dacolva a koronavírus-járvánnyal és az olimpia elhalasztásával – rendületlenül folytatja az edzéseket, és a három aranyat hozó riói olimpia után Tokióban újra versenybe száll a győzelemért” – tudatta a produkció, és arról is értesülhettünk, hogy fokozottan betartják az egészségügyi óvintézkedéseket, így például a stábtagok nem mehetnek két méternél közelebb Katinkához.

Elgondolkodtató, hogy tényleg ilyen fontos-e most ezt a filmet forgatni, de sokan már azon is meghökkentek, amikor az Iron Lady még békeidőben belevágott ebbe a projektbe.

Elvégre a percre pontos olimpiai felkészülésbe mégiscsak belezavar, ha a sportolónak közben egy film főszereplőjét is kell alakítania. Aligha tudja függetleníteni magát attól, hogy lépten-nyomon kamerás emberek, világosítók, dramaturgok sürögnek-forognak körülötte, és mindez Tokióban is visszaüthet.

Nos, mivel az olimpiát egy évvel elhalasztották, ettől most nem kell tartani, ám Hosszú Katinkának attól a megjegyzésétől, amit még február 16-án tett a kecskeméti uszodában a Bors újságírójának, nehéz szabadulnia. Arra a kérdésre, hogy a filmben láthatjuk-e korábbi edzőjét – és férjét –, az amúgy továbbra is Magyarországon dolgozó Shane Tusupot, akivel a legnagyobb sikereit elérte, Hosszú érezhetően már a felvetésen is felháborodva a következőt válaszolta: „Maradjunk annyiban, ez az én filmem, hadd döntsem el én, hogy ki kap benne szerepet.”

Nincs új a nap alatt, annak idején Trockijt és Kamenyevet is kiretusálták bizonyos fotókról, Hosszú is megteheti, hogy csak a szépre emlékezik.

Csak akkor ne életrajzi dokumentumfilmről, hanem imázsfilmről beszéljünk, nincs ebben semmi szégyellnivaló.