Sport Bács-Kiskun

2011.03.11. 19:18

Kupabronz röplabdában

Debrecenben röplabda Magyar-kupa bronzmeccsen csapott össze Kecskemét és Szolnok férficsapata, amelyet a Kalo-MÉH KSE nyert meg.

Rajtmár István

Szombaton 14.30-kor a kecskeméti labdarúgókon a sor, hogy újabb csapást mérjenek a Tisza-partiakra: ekkor NB I-es bajnokin a KTE-Ereco szerepel a Tiszaligeti stadionban.

Ha Tököli Attiláék is legalább úgy játszanak, mint tették azt tegnap délután Csala Bernáték, akkor nem lesz különösebb gond, hiszen a röplabdázóknak igazából „félgőz” is elég volt a biztos sikerhez.

Pedig az előző nap, a Kaposvártól rendkívül szoros és izgalmas meccsen elszenvedett vereséget követően Karagics Mátyás szakmai igazgatónak minden tudására szüksége volt, hogy újra olyan hőfokra izzítsa tanítványait, hogy mindent megtegyenek a győzelemért a csalódott csapatok küzdelmében.

Az első játszmában látottak alapján úgy tűnt, hogy nem lesz gond. Szorosabb kezdetet követően a szett közepére állandósult az 5-6 pontos kecskeméti előny. Csala Bernát remekül játszott, Bokor Gábor pedig sáncban jeleskedett a hálónál. Ennek köszönhetően a szolnoki akciók zöme elakadt a kecskeméti blokkon, a játszmagyőzelmet Dor-csák Lajos ütése nyomán szerezte meg a Kalo-MÉH Kecskemét együttese.

A mérkőzés második játékrészében sem volt különösebb gond. A menet forgatókönyve az előzőhöz hasonló stílusban íródott, lelkesen küzdött a Szolnok, az eredmény szorosnak tűnt, de amikor kellett, akkor odatették magukat Farkas Péterék és hozták a következő szettet is, 2:0-ra vezettek a kecskemétiek.

S amikor már minden kecskeméti elégedetten dőlt hátra a székében, akkor váratlanul elment a harmadik etap. A második technikai szünet előtt három ponttal, később már 20:14-re vezettek a Tisza-partiak. Karagics Mátyás cserékkel próbálta újraéleszteni a tüzet  játékosaiban, ez sikerült is, hiszen a KSE feljött 20:19-re. Ám hiába volt a bravúros felkapaszkodás, a Szolnok megnyerte a játszmát.

A negyedik játékrész az első kettőt formázta, végig néhány pontnyi előnyben röplabdázott a Kecskemét, amely gyors pontokkal haladt a végső siker felé. Váratlanul szoros lett a vége, de egyetlen egységnyi előny maradt a Kecskemétnek, Karagics időt is kért, ami megnyugtatta a csapatát, amely végül hozta a „kötelezőt” és megszerezte a bronzérmet a Magyar-kupában.

Karagics Mátyás: – Tipikus bronzmeccs volt, amire sajnos nem tudtunk rendesen felpörögni. A Szolnok rendkívül lelkesen és szimpatikusan játszott, gratulálok nekik. Mi hoztuk, amit kellett, de rengeteg a sérültünk, ennél most nem tudtunk jobb teljesítményt nyújtani. Ezután a bajnokságra koncentrálunk.

Szolnok: Bede, Tarjányi, RÁSA A., Bodonyi, Kovács, Csépke. Cs: Gulyás (libero).

Edző: Juhász György

Kecskemét: Bokor, Tóth I., CSALA, Dorcsák, Rapi, FARKAS. Csere: Szabó (l), Tóth II., Hatvany, Erki, Szappanos D. Szakmai igazgató: Karagics Mátyás

Az eredmény alakulása,

1. szett: 2-2, 6-6, 8-9, 10-15, 12-20, 17-25. 2. szett: 3-3, 6-6, 12-13, 14-17, 18-21, 19-25, 3. szett: 2-1, 6-4, 11-6, 15-12, 20-14, 24-23, 4. szett: 3-3, 5-7, 11-13, 15-18, 17-22. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!