Sport Bács-Kiskun

2010.01.25. 13:35

A kecskeméti gárda sokat köszönhet csapatkapitányának

Az első két szettet követően nem sokan bíztak abban, hogy nyer a Dunaferr ellen a Kecskemét SE. Tóth II Gábor pályára lépése azonban mindent megváltoztatott.

Borbély Károly

„Az első két játszma után nem sokat tettem volna rá, hogy ezt a meccset megnyeri a Kecskemét” – elmélkedett az egyik hazai szurkoló a tvasárnap esti, Dunaferr elleni Extraligás férfiröplabda- meccset követően. Sokan gondolhatták ezt rajta kívül ugyanígy...

A délelőtti átmozgató edzésnek ugyanis semmiféle pozitív hatását nem lehetett érzékelni a kecskeméti társaságon. Főleg az első szettben. Mintha nem hazai pályán lettek volna úgy keresgélték a játéktér vonalait, legtöbbször pontatlanul céloztak. Nem is kellett különösebben erőlködniük a dunaújvárosiaknak, hizlalta pontjaikat a hírös városi gárda. A második játszmában, 3:6-nál Gyurkó Sándor, a hazaiak mestere úgy döntött, hogy a fájós dereka miatt a meccs előtti napokban csak keveset edző Tóth II Gábort pályára küldi. Lesz, ami lesz alapon. A csapatkapitány, szélső ütő azonnal lendületet adott együttesének, de még nem elegendőt ahhoz, hogy megnyerje a játszmát alakulata. A következő két szettet azonban olyan hatalmas extázisban játszotta végig Tóth II, hogy a Dunaferr játékosai, edzői csak kapkodták a fejüket.

A parkettből vizet fakasztó bombáira általában semmit nem tudott reagálni az ellenfél, de ha kellett, akkor sáncolt, vagy épp a nyitóhelyről alkotott maradandót. Hatalmas érdemei voltak abban, hogy a mérkőzés eljutott a rövidített –15 pontig tartó –, ötödik, befejező játszmáig. A záró felvonásban Bagics vezérletével 10:4-re elhúzott a KSE, Ruffing Péter, a vendégek edzője időt kért. Aztán, folytatódott a játék, és ismét jött egy Bagics-bomba (11:4). Na, ez a meccs már biztos meglesz! – sóhajtott fel megannyi kecskeméti drukker. Majd néhány perccel később már azon sóhajtozott, hogy a fenében lehet 15:15 az állás. Nos, főleg Tomanóczynak köszönhetően. A kecskemétiek győzelme pedig Baróti Árpádnak „köszönhetően” lehetett meg a meccs végjátékában. A vendégek ütője először hosszút szervált, majd outot ütött, beállítva ezzel a 17:15-ös szett-eredményt, amely egyben a hazaiak győzelmét is jelentette.

Kalo MÉH-Kecskemét SE – Dunaferr SE 3:2 (-20, -22, 11, 18, 15)

Extraligás férfiröplabda-mérkőzés, keresztjáték. Kecskemét, 200 néző. Vezette: Adler, Éva.

Kecskemét: Tóth I G., Hoffart, Rapi, Dorcsák, Csala, Bagics. Csere: Szabó T. (liberó), Tóth II G. Szakmai igazgató: Gyurkó Sándor.

Dunaferr: Gelencsér, Baróti, Hatvany A., Tóth A., Tomanóczy, Lukács. Csere: Pápai (liberó), Hatvany Zs., Dávid, Szabó B., Szűcs Á. Vezetőedző: Ruffing Péter

Az eredmény alakulása: 1. játszma: 2:5, 6:8, 10:13, 13:16, 14:19, 18:22. 2. j.: 3:1, 3:6, 5:8, 11:10, 12:14, 17:19, 19:22. 3. j.: 5:2, 8:3, 13:6, 16:7, 20:9. 4. j.: 3:2, 8:5, 13:6, 16:7, 20:9. 5. j.: 1:2, 5:3, 8:3, 12:9, 13:12, 15:14.

Kitűnt: Tóth I G., Tóth II G., illetve Hatvany A. Tomanóczy.

Kecskemét: Tóth I G., Hoffart, Rapi, Dorcsák, Csala, Bagics. Csere: Szabó T. (liberó), Tóth II G. Szakmai igazgató: Gyurkó Sándor.

Dunaferr: Gelencsér, Baróti, Hatvany A., Tóth A., Tomanóczy, Lukács. Csere: Pápai (liberó), Hatvany Zs., Dávid, Szabó B., Szűcs Á. Vezetőedző: Ruffing Péter

Az eredmény alakulása: 1. játszma: 2:5, 6:8, 10:13, 13:16, 14:19, 18:22. 2. j.: 3:1, 3:6, 5:8, 11:10, 12:14, 17:19, 19:22. 3. j.: 5:2, 8:3, 13:6, 16:7, 20:9. 4. j.: 3:2, 8:5, 13:6, 16:7, 20:9. 5. j.: 1:2, 5:3, 8:3, 12:9, 13:12, 15:14.

Kitűnt: Tóth I G., Tóth II G., illetve Hatvany A. Tomanóczy. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!