Hirdetés

2023.08.02. 06:55

A boldogság szigete volt 10 napon át ÁGOTA Falva

Véget ért a 26. ÁGOTA® Tábor a Tass–Alsószenttamáson található ÁGOTA Falván. Ötszáz gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatal részvételével zajlott a rendkívüli élményeket adó, és egyben a gyógyító jellege okán is egyedülállónak tekinthető nyári tábor. Olyan nagyszerű programokkal búcsúztak a fiatalok a 26. alkalommal megrendezett tábortól, mint a Roma est és a Ki mit tud?

PR cikk

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Az Állami Gondozottak Országos Találkozója, az ÁGOTA® Tábor története most már több mint két évtizedre nyúlik vissza. A kezdetek óta eltelt időben felnőtt egy generáció, akik egykor még gyermekként vettek részt az egyedülálló élményeket kínáló táborban. Közülük sokan nem szakadtak el az ÁGOTA Közösségtől és attól a szellemiségtől, amely ezt a kivételes tábort jellemzi, ők már felnőttként, önkéntes segítőként tértek vissza. – Négy évvel ezelőtt jöttem először önkéntesként a táborba. Ez már a 4. táborom segítőként. Ott próbáljuk támogatni a gyermekeket, ahol csak lehet, bármi kérésük van, azt próbáljuk teljesíteni, odafigyelünk rájuk, mert szeretetre vágynak, és ez a legfontosabb – mesélte Balogh Tibor, aki maga is gyermekvédelmi gondoskodásban nőtt fel.

Az ÁGOTA® Táborok ereje az összefogásban rejlik és abban a segítő szándékban, amely nem kopott meg a hosszú évek alatt sem. A fesztiválhangulatú, színes programkavalkád mögött idén is komoly terapeutikus munka zajlott nap mint nap. A tábor mindenkori célja, hogy a bizalom sebei gyógyulni kezdhessenek, miközben a fiatalok iránymutatást kapnak az életükben alapvető normákként szereplő értékekkel kapcsolatban.

A 26. ÁGOTA® Tábor végéhez közeledve rendezték meg a hagyományőrző Roma estet, amelyen a táborozók megismerkedhettek a roma kultúra gyökereivel és színes világával. Sokan most hallották először a nemzetközi cigány himnuszt vagy itt ismerkedtek meg a roma zászló szimbolikájával. A zenés, táncos programon a roma gyermekek felfedezhették identitásuk értékeit. Egy biztos: ezután az este után nem akadt senki, aki ne lett volna büszke a gyökereire.

A Roma estet követő és rendkívüli népszerűségnek örvendő tábori program a Ki mit tud? volt, amelynek célja, hogy a táborozók egyénileg és csoportosan is megmutathassák tehetségüket, bármiben is érzik kiemelkedőnek magukat: zenében, énekben, táncban, versmondásban. Idén először selejtezőkkel válogatták ki azokat az indulókat, akik a tábor utolsó előtti estéjén színpadra léphettek produkciójukkal. A program alkalmat adott arra, hogy a fiatalok egymás ajándékai legyenek, egymást ünnepeljék és őszintén örülhessenek társuk sikerének, ragyogásának.

A 15 éves Rácz Alexandra Amira Bácsalmásról érkezett az ÁGOTA® Táborba. A Ki mit tud?-on egy népdalt énekelt, és elsöprő sikert aratott tisztán csengő hangjával és érzékeny előadásmódjával. – Rettentően jó érzés volt kiénekelni mindazt, ami bennem volt. Ott állt mögöttem a színpadon az alcsoportvezetőm, és ő az, aki a lelket tartja bennem. Bármi problémám van, neki elmondhatom – mesélt a szerepléséről a fiatal lány.

A táborban megtapasztalt élményeivel kapcsolatban Amira úgy fogalmazott: „Fantasztikus, gyönyörű hely, olyan emberekkel van tele, akik folyamatosan boldogságot adnak nekünk és felturbózzák a mindennapjainkat.”

A 26. ÁGOTA® Tábor vendége volt Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye főpásztora. Az ÁGOTA Közösség gyermekkórusa egy kis műsorral, az 1000 fős közönség pedig vastapssal hálálta meg az érsek atya közvetlen szavait, amellyel a táborozókat köszöntötte. – Jól jegyezzétek meg, hogy itt voltatok. Most már nem divat naplót vezetni, de rögzítsétek le, írjátok le, hogy mi volt itt az a szép meg jó, amire majd szívesen emlékeztek! Tudnám ajánlani, hogy mintha egy levelet kellene írni valahova, egy lapon írjátok le, mi történt itt, az ÁGOTA® Táborban! Tegyétek el, és aztán amikor megöregedtek, megtaláljátok, visszaemlékeztek rá: Ó, Istenem, hatvan évvel ezelőtt... Milyen jó volt akkor! – tanácsolta a fiataloknak.

A 10 napos tábor az ÁGOTA Közösség vezetője, Kothencz János búcsúzó szavaival zárult egy érzelmekre ható esten, ahol a gyermekek segítséget kaptak annak feldolgozásához, hogy az átélt fantasztikus élményektől, a megismert társaktól és önkéntesektől el tudjanak szakadni.

– Merjetek segítséget kérni! Kell, hogy bízzatok az emberi jóságban! A saját szívetekre figyeljetek! Csak az emberi jóság a reményed, de ahhoz, hogy ezt megtapasztald, tenned kell, küzdened kell neked is, magadért – hangsúlyozta Kothencz János.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában